Mandulaprobléma, 24 éves nő

Kérdés:  24 éves vagyok és rendkívül kétségbeesett. Már gyerekkoromban is gyakran szenvedtem mandulagyulladásban, az orvosok sokszor javasolták a műtétet, de édesanyám kitartott amellett, hogy nem szabad csak úgy egy ilyen fontos szervet kivenni.
Ahogy felnőttem a mandulagyulladások (a tüszők és a láz miatt) egyre inkább megviseltek és előfordult olyan is, hogy csak háromféle antibiotikumos kezelés eredményeképpen sikerült csak felgyógyulnom.
Egy évvel ezelőtt elmentem egy nagyon neves specialista magánrendelésére, aki azt tanácsolta, hogy még varjunk a műtéttel, addig öblögessek Corsodil oldattal és elkért 6000 Ft-ot.
Januárban átestem egy nagyon csúnya tüszős mandulagyulladáson, majd egy hónap múlva sárga, kellemetlen szagú, sűrű váladékot köhögtem ki. A háziorvosom azt mondta, ez természetes ürülési folyamat. Megnyugodtam, azóta nem gyulladt be a mandulám, de megfigyeltem, hogy egy kicsi szájszagom van. Emésztési problémáknak tudtam be.
Már egy jó ideje megfigyeltem, hogy esténként fáj a vállam, és újabban nehezemre esik guggolni a térdemmel. Egy kis váladékot ismét feltüsszentettem. Majd a torkomat vizsgálva arra lettem figyelmes, hogy a mandulámon megjelent egy kis váladék. Fültisztító pálcikával próbáltam leszedni, de nagy megdöbbenésemre egy babszemnyi váladék szabadult ki a tüszőből. Nagyon megijedtem, hiszen már fél éve nem volt gondom a mandulámmal.
Másnap hajnalban arra ébredtem, hogy a bal combom gömbízülete hasogat és egész nap csak sántítva voltam képes járni. Ekkor már tudtam, valami nincs rendben.
Felkerestem ismét a specialistát, aki megnyomogatva a manduláimat az egyikből ugyanolyan váladékot szedett ki, a másikból pedig folyékony állagút, ami állítólag veszélyesebb, mert genny. A vérvizsgálati eredményem gyulladást nem mutatott ki a szervezetemben (CRP: 5,5, AST: 78, Vas serum: 15,5, Latens vaskötő kapacitás: 29 (alacsony))
Az orvos azt mondta "egy vizsgálat alapján nem lehet diagnózist felállítani, öblögessek Corsodillal, és két hét múlva jöjjek vissza, ezúttal "csak" 4000 Ft-ot kért el mindezért.
Most pedig úgy érzem, igazából semmi értelme nem volt az egész vizsgálatnak. Következő alkalommal lehúz rólam még egy bőrt, mielőtt felállítja a diagnózist, és megadja az elérhetőségét annak az állítólag nagyon ügyes kollégájának (a sógora), mivel ő már nyugdíjas és nem műt.
Kedves Doktornő, kérem, adjon tanácsot! Én már rászántam magam a műtétre, nem akarom a szövődmények elfajulását és nincs gyulladásom sem. Vajon érdemes még egyszer elmennem ehhez a szakorvoshoz, vagy inkább keressek mást? Vagy egyáltalán, én vagyok a buta, hogy már szívesen kivetetném a manduláim?
Mielőbbi válaszát előre is hálásan köszönöm!

| Az Orvos válaszol - Dr. Kótai Zsuzsa főorvos   InforMed | Kótai, Zs.
Válasz:  A mandulából ürülő fehéres váladékot detritusnak hívjuk és a leváló hámsejtek következménye. Nem kóros, csak akkor okoz panaszt, ha kellemetlen szájszag alakul ki. Mandulaműtétet akkor javasolunk, ha évente többször ismétlődik, magas lázzal jár, akkor van lehetősége a szövődmények kialakulásának. Véleményem szerint a műtét nem szükséges, de ezt csak szakorvosi vizsgálat döntheti el.
2007-07-20 13:20:26
|
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop