Virusos labyrintitis

Kérdés:  Az én problémám májusban kezdődött. Először csak enyhen szédültem, majd elkezdett fájni a fejem, és gyakran volt hányingerem is, majd már azt vettem észre, hogy egyedül már közlekedni sem tudtam. Nem gondoltam semmi rosszra. Gondoltam, majd elmúlik, de sajnos nem így lett.
Tűrtem a fájdalmakat egy héten keresztül. Majd egy hétfői napon arra ébredtem, hogy ahogy megmozdultam, egyből hánytam, és nagyon fájt a fejem, és persze már menni sem tudtam. Persze megijedtem, szóltam egy ismerősnek, aki azonnal bevitt a kórházba (azt azért hozzátenném, hogy mindez külföldön történt velem). Miután felvették az adataimat rögtön vittek a vizsgálóba, ahol sok fájdalmas vizsgálaton mentem keresztül, mert nem tudták mi okozhatta. Majd úgy döntöttek, bent tartanak.
A végén kiderült, hogy egy ártatlannak tűnt fülgyulladás okozta, mert a genny elzárta a kivezető csatornákat és a genny nem tudott a fülemen kifolyni, ezért a fejembe folyt, amely megtámadta a mozgásközpontomat és ezért nem tudtam egyedül közlekedni, és ez okozta a többi rossz dolgot is.
Kiderült viral labyrintitis volt a betegség neve. Azóta eltelt lassan fel év és megint begyulladt a fülem. 4 napja nem akar kidugulni, nagyon fáj, végig be van dagadva a fülem körül. Gondoltam, elmegyek az orvoshoz, mert nem szeretnék úgy járni, mint májusban. El is mentem, megnézte a fülem, de semmit nem csinált vele, csak felírt egy fülsprayt (OTOMIZE EAR SPRAY). Használom, mert bízom benne, hogy hat, de nem igazán veszem észre.
Próbálkoztam a meleg sóval is, de semmi. Most kamillás borogatást teszek a fülem köré, hogy hátha lehúzza a duzzanatot, de mar tényleg nem tudom, hogy mit tegyek, mert néha úgy érzem, felrobban a fejem a nyomástól, és elég kellemetlen, hogy be van már 4 napja dugulva.
Mit tehetnék még?
Kérem, segítsen!
Előre is köszönöm válaszát!

viral labyrintitis | Az Orvos válaszol - Dr. Kótai Zsuzsa főorvos 2011 ;16(októberi)   InforMed | Kótai, Zs.
Válasz:  Most Magyarországon van? Mert mindenképpen szakorvoshoz kell fordulnia, mert komoly betegség, szövődmény is lehet a panaszok hátterében. Ha nem vírus okozta a tüneteket, akkor még műtétre is sor kerülhet.

Kapcsolódó cikkek a Középfül és a belső fül betegségei rovatban olvashatók.

2011-10-26 03:08:40
| viral labyrintitis
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop