Idegösszeomlás?

Kérdés:  Édesanyám betegsége miatt kérem a segítségét. 2004-ben egy aneurizma megrepedt és agyvérzést kapott. Hála a kitűnő orvosoknak megmentették az életét. Egy úgynevezett "zsákkal" tömték be a lyukat az éren, amivel az orvos szerint, bármeddig elélhet.
Otthon 1,5 évig tartott a rehabilitáció, szerencsére a családunk nagyon összetartó, újra tanítottuk járni, beszélni stb. Gyógyszereket szed magas vérnyomásra, de időjárási frontra, vagy feszültségekre néha szédüléses rosszullétek jönnek rá, sőt, a vérnyomása is kiugrik. Soha nem volt pszichiáternél, pedig talán minden betegnek, aki ilyen, vagy ehhez hasonló betegségen esik át, kellene a lelki segítség.
A probléma az, hogy mostanában kijutott családunknak a feszültségből és anyukám nagyon nehezen viseli ezt. Egyik reggelre nagyon (170/95-re) felugrott a vérnyomása, pedig egy agyvérzés után ez nagyon veszélyes. Nem tudott fölkelni az ágyból, a WC-re sem tudott kimenni, mert annyira szédült, hogy elájult volna. Teljesen legyengítette ez az állapot. Azóta néha jobban van, dolgozni is ment, néha rosszabbul, olyankor inkább fekszik, és én úgy gondolom, a stressz okozhat ilyen panaszokat.
Ma reggel, hogy nem sajnálgattam, hanem tárgyilagosan beszélgettünk a rosszullétéről, megmondtam, hogy össze kell szednie magát - magáért és a családért - és a feszültséget megpróbálni másképpen kezelni, mert ez így nem mehet tovább, szedje össze magát. 1 óra múlva felhívott, hogy jobban lett.
Lehetséges, hogy idegösszeomlása van? Mit tanácsol, mit tegyünk? Keressünk fel egy pszichológust? A kórház elől teljesen elzárkózik, amit én meg is értek, a műtéte után még nem is lehetett volna hazaengedni, de az orvosa mégis hazaengedte, mert azt mondta, ő itt csak betegebb lesz, ő már csak otthon tud meggyógyulni és így is lett.
Válaszát előre is megköszönve tisztelettel üdvözlöm!

aneurizma repedés, rehabilitáció, idegfeszültség, pszichiáter | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2010 ;15(januári)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Hosszú leírása ellenére nem tudom elképzelni, hogy mi lehet az édesanyja problémája, és hogy Ön mihez kér segítséget. Sokat ír a 6 év előtti műtétről, de azt nem értem, miből gondolja, hogy most idegösszeomlása lenne az édesanyjának, vagy lehet, hogy ez a kifejezés alatt nem ugyanazt értjük? Ha az édesanyja is észlel valamilyen problémát saját magával és segítséget szeretne, érdemes lenne vizsgálatra jelentkezni pszichiáternél, aki a vizsgálat után véleményt tudna mondani a baj súlyosságáról és az esetleg szükséges kezelés módjáról.

Kapcsolódó cikkek a Szorongásos betegségek (pánik, fóbia, kényszerbetegségek, stressz) rovatban olvashatók.

2010-01-27 20:25:05
| aneurizma repedés, rehabilitáció, idegfeszültség, pszichiáter
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop