Depresszió, pánik, paranoia?

Kérdés:  25 éves dolgozó tanuló vagyok, nem dohányzom, ritkán fogyasztok alkoholt. Normális családi körülmények között nőttem fel, de alapjában véve izgulós típus vagyok, értem ezalatt azt, hogy egy-egy vizsga, vagy komolyabb megmérettetés előtt gyakran izgulok, de soha nem volt ezzel különösebb gondom. Az utóbbi időben történt velem több dolog, és úgy érzem nehezen dolgoztam fel, szorongok.
Túl vagyok egy 2,5 éves kapcsolaton. Eleinte úgy tűnt, jól viselem; tanultam, ismerkedtem, a munkába és a tanulásba temetkeztem, de egyszer csak a túlhajszoltság miatt leesett a cukrom, elájultam, és ettől bepánikoltam. Azóta figyelek magamra, de pánikolok, van bennem egyfajta szorongás, hogy mi van, ha megint rosszul leszek?
Soha nem történt még velem az, hogy elájulok, és furán hangzik, de félelmetes volt az, hogy az ájulás során kiesett pár másodperc. Azóta van bennem egy gát, pszichés gát.
Pozitív igyekszem lenni és lekötöm magam, de ha sokat vagyok egyedül egy idő után ezen agyalok. A szakítás is most jött ki rajtam, és étvágytalan vagyok, nem találom a helyem. A volt párom adott nekem egyfajta érzelmi biztonságot, és most úgy érzem, kiestem a komfortzónámból. Gyakran járok közösségbe, ott sokkal jobb, de ha egyedül vagyok, magamba zuhanok, és agyalok.
Mi erről a véleménye?
Köszönöm válaszát előre is!

szakítás, párkapcsolat, szorongásos | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2016 ;21(januári)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Szerintem az egész helyzet miatt, a szakítás miatt és a tünetei miatt is ideje volna felkeresni a háziorvosát, utána egy pszichiátert is, akik a kivizsgálás után vélhetőleg tudnának segíteni. Valószínűleg hosszabb idő lesz, amíg visszanyeri a biztonságérzetét és egyedül nem fog menni.
www.bezzegheva.hu
dr@bezzegheva.hu

Kapcsolódó cikkek a Depresszió és mánia rovatban olvashatók.

2016-01-11 01:03:31
| szakítás, párkapcsolat, szorongásos
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop