86 éves férjem állapota - Mit tegyek?

Kérdés:  A férjem 86. évében van. Pszichiátriai betegségei: Alzheimer-kór, kortikális-subkortikális demencia, paranoid skizofrénia. Évek óta egyedül gondozom.
A lakóhelyünkön most március elejétől lehetőség nyílt, arra, hogy egy demens nappali ellátásban részt vegyen. Úgy gondoltam, hogy hetente egy-két alkalommal (hétfőn és csütörtökön) 9 órától du. 2 óráig ezt az ellátást igénybe vesszük. Ő is társaságban lenne (10 fős a csoport), szakszerű foglalkoztatást kapna és én is lélegzethez jutnék.
E héten szerdán vett részt az első foglalkozáson. Délig nem volt semmi baj (telefonon érdeklődtem), de ebéd után egy téveszme kapcsán azt élte meg, hogy ellopták a tárcáját és a benne lévő pénzét. A hazajöveteléig az idő azzal telt, hogy keresett és a többieket "gyanúsította" és közölte, hogy ő többet ide nem jön. Természetesen nem volt nála sem tárca, sem pénz.
A szerda délután és az este otthon teljes zavartságban telt, éjjel sem tudott aludni, - másnap délutánra tisztult fel annyira, hogy megbeszélhettük azt, hogy valójában az egész egy téveszme volt.
Elmondta, hogy kezdetben jól érezte magát, és szívesen vissza is menne, de nagyon bántja, hogy a többieket meggyanúsította. Mondtam, hogy nincs semmi baj, a következő alkalommal elmondhatja, hogy tévedett és küldök a kis csapatnak egy kis "nasit" fájdalomdíjként.
Tanácstalan vagyok. Mit tegyek? Elképzelhető, hogy "megszokja" ezt az életében oly jelentős heti két napos változást (más környezet, sok más ember - hiszen itthon mindig csak kettesben voltunk)? Jó, hogy ez a heti két nap egymástól távol van, vagy inkább egymást követő napokat válasszunk? Lehetőség lenne a heti öt napos ottlétre is, de nem szeretném, ha azt élné meg, hogy én meg akarok szabadulni tőle. Vagy mondjam le az egészet, mert ebben a korban egy ilyen változás csak ártana neki?
Kérem, segítsen!
A válaszát köszönettel várom!

| demencia, Alzheimer kór, alkalmazkodás idős korban, demens beteg ápolása
| Bezzegh, É.; Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2016 ;21(márciusi)   InforMed

Válasz:  Nagyon korrekten felvázolta-a férjével történteket, mégis kívülállóként nagyon nehéz megjósolni, mi várható. Vajon megszokná-e a férje ezeket a változásokat, vagy ismétlődnének ezek az események, téveszmék alapján a meggyanúsítások, utána egész napos zavartság. Mindkettőre van esély. Talán legtöbbet ebben Önnek személyesen tudna segíteni a férje orvosa, akár a pszichiátere, akár a háziorvos, aki több információval rendelkezik az egész helyzetről és a férje állapotáról,-mint én.-Abban biztos vagyok, hogy ha a férje bármi miatt-ilyen állapotokba kerül, Önnek nagyon fog kelleni a személyes segítség és időnkénti tehermentesítés.
www.bezzegheva.hu
dr@bezzegheva.hu

Kapcsolódó cikkek a Feledékenység, delírium és demencia (Alzheimer-kór) rovatban olvashatók.

2016-04-01 21:36:20
| demencia, Alzheimer kór, alkalmazkodás idős korban, demens beteg ápolása

Alzheimer-beteg a családban

Szeretteinknek a korral romlik a memóriájuk, ez teljesen normális dolog. De hogyan tudunk különbséget tenni a feledékenység és az Alzheimer-kór között?


Harmincasok figyelem!

A harmincas éveik közepén járók magas vérnyomása és az agy későbbi károsodása összefügghet.


Demencia szűrés szoftverrel

A szellemi leépülés korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar kiszűrésére alkalmas beszédfelismerő szoftvert fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói.


Hány éves az ember agya?

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Természettudományi Kutatóközpontjának (TTK) munkatársai a kóros agyi öregedés mesterséges intelligenciával történő hatékonyabb előrejelzésében értek el fontos előrelépést. A vizsgálat eredményeiről a GigaScience című tudományos folyóiratban számoltak be a kutatók.


Nem véd a keresztrejtvény a demencia ellen

Egy új tanulmány szerint a keresztrejtvényfejtés vagy a sudoku nem véd a demenciától. A BMJ folyóiratban közölt tanulmányt az Aberdeeni Királyi kórház és az Aberdeen-i Egyetem kutatói készítették.


Web Design & Development Prowebshop