Fülzúgás

Kérdés:  21 éves lány vagyok. 2016 augusztusában véget ért egy 5 éves kapcsolatom, ami után pár hetes sírással, de mentem tovább.
Erről a kapcsolatról röviden: nagy szerelem volt, de bekerült egy rossz társaságba, ami miatt kábítószerezni kezdett, amit én tiltottam, ezáltal ő folyton hazudozott az utolsó 1-1,5 évben, pedig már ütött is végül, másik barátnő lett a szakítás oka.
8 hónapig voltam egyedül, amikor megismerkedtem a mostani párommal, akinek ugyanaz a neve és kinézetre mintha testvérek lennének. Az elején nem volt semmi baj, azonban ahogy veszekedésbe kerültünk, elkezdődött nálam egy jobb oldali fülzúgás/sistergés és tarkótáji fejzsibbadás.
Orvosról orvosra jártam, sehol semmit nem találtak. Vérvétel, pajzsmirigy, koponya CT, koponya MR, fülészet, szemészet, reumatológia. A kezdeti tüneteim egyre szerteágazóbbak lettek, egyik követte a másikat: szédülés, hajhullás, izomfájdalmak, izomgyengeség, fáradtság, romlott a látásom, de igazából mindenem a jobb oldalamon fáj.
Az egyik vérvételen a 980-as AST számom miatt pár napja kivették a mandulámat, azóta minden tünetem felerősödött. Mostanra már annyira zúg a fülem, hogy már a TV sem nyomja el, aludni sem tudok és az állandó fejfájástól képtelen vagyok bármire koncentrálni. Alvászavaromra Xanax 0,5-öt szedek, amitől már nem kelek fel óránként, azonban rengeteget álmodok. Nem látom a fényt az alagút végén.

fülzúgás, párkapcsolat | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2017 ;22(októberi)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Sok testi tünetet, betegséget, kivizsgálást és közben kapcsolatok kialakulását majd válságba kerülését írja le. Lehet, hogy van összefüggés a testi tünetek és a lelki, kapcsolati-háttér között, lehet hogy nincs.-Bár nem tett fel kérdést, az egész helyzete,-állapota csupa kérdőjel.-Sajnos illuzórikus hogy ezt most egy netes tanácsadásban meg lehetne oldani. Ha felgyógyult a mandulaműtétből és megnyugtatóan kizárták a fülzúgása szervi okait akkor,-vagy még előbb is-érdemes lenne a kapcsolati problémáiról elbeszélgetni pszichológussal.
www.bezzegheva.hu
dr@bezzegheva.hu

Kapcsolódó cikkek a Fülfájás és fülzúgás rovatban olvashatók.

2017-10-23 01:34:01
| fülzúgás, párkapcsolat
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop