Gyógyszerek

Kérdés:  Kedves Doktornő! Férjem 42 éves. Régen versenyszerűen sportolt, de a mai napig is végez kellő testmozgást. 12 évig dolgozott rendszertelen 3 műszakban, aktív éjszakázással, amit sosem bírt. Illetve, ahogy az évek teltek egyre jobban felborult tőle. Egyre durvábban jelentkeztek alvással kapcsolatos problémái, kimerültség + pánikszerű, szívdobogások stb. Emellett erősen minden frontra érzékeny, ami még bezavar. Kivizsgáltatta magát, szervileg minden rendben. 5 éve lesz, hogy váltott. Most 2 helyen is dolgozik. Elalvással, átalvással folyamatosan problémák voltak, kisebb időszakokban volt megfelelő is. Idén februárban született a 2. gyerekünk, közvetlen előtte olyan alvászavarok jelentkeztek, hogy hajnali 1-3 órakörül (össze-vissza) felébredt és sehogy sem bírt visszaaludni, majd már voltak éjjelek, hogy semmit nem aludt. Ekkor orvoshoz ment, aki szorongást, enyhe pánikot állapított meg, Yarocen-t adott estére (legkisebb 15 mg), ebből is elkezdett feleket szedni, amitől jól és eleget is aludt (febr. elejétől). Nappal Scippa-t szed (5 mg). Jó a hangulata, motivált, már nem stresszel. Az orvossal megbeszélve 2-szer is próbálta a Yarocen-t elhagyni, de előjött megint az éjjeli megébredés és visszaalvási probléma. Ez jellemzően előfordul? Általában mennyi idő után és miként érdemes leállni a Yarocen-ről? Sportoláshoz fehérje tápkiegészítőben, ami tartalmaz triptofánt esetleg taurint, szedhető a gyógyszerek mellett? Előre is köszönöm válaszát.

| éjszakai munka, alvászavar
| Bezzegh, É.; Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2020 ;26(június 28)   InforMed

Válasz:  A feltett kérdések nagyon fontosak, ezeket mind a betegnek kezelőorvosával érdemes megbeszélni. Általánosságban annyit tudok mondani, hogy a gyógyszerekről való leállás ideje függ az elért javulástól, a betegség súlyosságától, a kezelő tapasztalataitól. Van, hogy csak hosszabb szedés után indítványozza a kezelő a leállást, különösen, ha már volt próbálkozás. A tartós, éjszakázással is járó 3 műszakos munka sajnos gyakran jár hosszútávú egészségkárosító következményekkel, mint pl. az alvászavar.

2020-06-30 11:20:00
| éjszakai munka, alvászavar
hirdetés
hírdetés
data-full-width-responsive="true">
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop