Mihez kezdjek az életben?

Kérdés:  Jelenleg munkanélküli vagyok és az a gondom, hogy immáron 30 évesen sem tudtam rájönni arra, hogy mihez is szeretnék kezdeni az életemmel. Eddigi munkahelyeimen (idegenforgalom, kereskedelem, szociális gondozó) jól megálltam a helyem, mindig meg voltak elégedve velem, de én úgy 1-1,5 év után, mindig azt éreztem, hogy az épp adott munkahelyen megfulladok, nem bírok tovább ott dolgozni, utálom az egészet, és többnyire ott is hagytam őket.
Van valami olyan könyv, vagy módszer, aminek segítségével tisztába jöhetnék saját magammal, hogy most végre tudatosan kereshessek állást? Már annyira kikészít ez a dolog, hogy folyton munkanélküli vagyok a fentiek miatt, és nem is merek más irányba elmozdulni. Fogalmam sincs, hogy mi az, amit akarok és csak hasonló munkahelyekre adok be pályázatot, mert nem merek más állásra jelentkezni. Amikor állásinterjúra vagy éppen próbanapra kell mennem, akkor az első adandó alkalommal visszalépek, ami miatt azonban állandó lelkiismeret-furdalásom van, mert anyagilag nem állunk úgy, hogy megengedhessük magunknak, hogy ne dolgozzak, meg nem is nagyon bírom a tétlenséget.
Éjjelente arra ébredek, hogy ver a víz, vagy éppen nem tudok aludni, mert folyton jár az agyam, napközben levert vagyok, olyan általános világfájdalmam van és sokszor felkelni se nagyon van kedvem, és már nagyon szeretnék ebből az állapotból kimászni.
Lehet, hogy mások gondjaihoz képest ez apróság, de már nem tudtam, hogy kihez forduljak, mert a családom és a környezetem nem érti meg a gondomat. Ők azt mondják, hogy csak menjek oda dolgozni, ahova akarok, és nem értik, hogy miért rágom magam sokszor napokig, ha adódik valami olyan, amit ezelőtt már csináltam, de nem akarom elvállalni, holott nagyon kellene a pénz, és én tényleg szeretnék dolgozni, de végre valami olyant szeretnék csinálni, amit akármeddig tudnék csinálni.
Segítségét előre is köszönöm!

"önmagam" keresése, terápia, önértékelés, munkahely | Az Orvos válaszol - Dr. Boncz Ágota 2012 ;17(májusi)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Levele alapján az a sejtésem, hogy nemcsak a munkavállalás a gondja, hanem általában nem találja a helyét az életben. Pszichiátriai vizsgálattal lehetne megállapítani, hogy van-e valamilyen konkrét betegsége vagy a személyisége alakult így. Hosszútávon egyéni vagy csoportterápia segítene, hogy magára találjon, sajnos ebben a műfajban nehéz olyat találni, amit a Tb finanszíroz. Mivel most nincs munkaviszonyban, talán tudna intézményes formát vállalni, ami anyagilag kedvezőbb.

Kapcsolódó cikkek a Lelki egészség, önismeret, stressz rovatban olvashatók.

2012-07-28 09:41:30
| munkahely, "önmagam" keresése, terápia, önértékelés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop