Sajkacsont-műtét szükséges?

Kérdés:  18 éves vagyok, 2014 májusában labdarúgó mérkőzésen ráestem a bal csuklómra (nem domináns kezem). 2014. 12. 16-án megállapították, hogy sajkacsont törésem volt, röntgent készítettek, a leírás a következő: "6 hónappal ezelőtt sérült bal csuklója labdarúgás közben ráesett. Azóta a terhelésre panaszos csuklója, főként sajkacsont felett. Mozgások megtartottak, Watson-teszt mko. pozitív, nyomásérzékenység sajkacsont felett. Az os scaphoideum középső és distalis harmada határán kielégítő helyzetben, részlegesen gyógyult harántfractura látható. A törésvonal alig követhetőm, környezete hyperscleroticus."
Ekkor az orvosom azt mondta, hogy ezt a sajkacsontot valószínűleg meg kell műteni, de előbb MR-vizsgálatra (február 9-én volt) küldött, hogy pontosabban meg tudja ítélni.
2015. 02. 17-én mentem be újra a kórházba, ekkor a leírás a következő volt: "Kontroll, MR-vizsgálat a korábbi sajkacsonttörés gyógyulását mutatja, palmarisan minimálisan még követhető. RTG-en jó callusképződés. Javaslat: 10 mágneskezelés, majd fokozatos terhelés."
6 hét után kellett mennem újra, hogy javult-e valamit. Majd úgy ítélte meg, hogy mégsem kell műteni.
Létezik Ön szerint, hogy törött sajkacsont jól begyógyul (úgy, hogy nem volt begipszelve, mikor a baleset történt) és nem fog fájni? (Az orvosom ezt mondta, mellékesen a Sportkórházban kezelnek.)
Én ezt nehezen tudom elképzelni, mert lassan 10 hónap után még mindig fáj terhelésre. Ön szerint meg lehet műteni még? Lehet még valaha használható csuklóm?
Nagyon el vagyok keseredve!
Válaszát előre is köszönöm!

sajkacsont törés, csuklósérülés | Az Orvos válaszol - Dr. Csonka Csaba 2015 ;20(márciusi)   InforMed | Csonka, Cs.
Válasz:  Látatlanban nehéz nyilatkozni - szerintem hallgasson kezelőorvosára. A sajkacsonttörés nehezen gyógyul, kézsebésszel lenne érdemes konzultálni a kérdéseit illetően.
(Véleményem szerint ez a törés már meggyógyult, nem kell aggódni – dr. Glanz J.)

Kapcsolódó cikkek a Kézsérülések, csuklótáji sérülések, elváltozások rovatban olvashatók.

2015-03-14 03:24:21
| sajkacsont törés, csuklósérülés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop