Bokaficam, bokarándulás, törés?

Kérdés:  Tisztelt Doktor úr! Én az unokaöcsémmel kapcsolatban érdeklődnék. Az unokaöcsém április végén lesz 18 éves, 194 cm és 105 kg. Iskolai- és versenyszinten kosárlabdázik immáron 8 éve, ami mellé kb. 5 éve iskolai szinten jött a kézilabda is. Egészen 2018 októberének elejéig semmi probléma nem volt. Akkor egy iskolai kosárlabda „bajnokság” mérkőzésén rosszul fogott talajt és kifordult a jobb bokája. Akkor és ott nem tűnt túl komolynak, ám estére nagyon elkezdett neki fájni és dagadni. Másnap háziorvos, 1 hétre rá röntgen, ami szerencsére csontsérülést nem állapított meg, majd újabb 1 hét és MR vizsgálat, ami kiderítette, hogy meghúzódott a külboka-szalagja. Nagyjából 3 hét alatt teljesen helyre jött. A probléma az, hogy azóta a jobb bokáját illetően 7 bokarándulása és 1 bokaficama volt. Az utóbbi során a szárkapocscsontból, valamint az ugrócsontból egyaránt letört egy darab. Ekkor a gyógyulás nagyjából 2 hónap volt. Ezen felül a két ünnep között (pontosabban szilveszter előestéjén) immár harmadjára ment ki a bal bokája. Ez utóbbival – miután a fájdalom elmúlása ellenére a duzzanat nem múlt el – felkeresték e hét hétfőn a háziorvost, aki első „ránézésre” bokarándulást állapított meg nála. Aztán csütörtökre kellett visszamenniük és akkor kapott rtg-re beutalót, időpontot viszont csak keddhez 1 hétre, vagyis január 19-re kapott. A duzzanat minimálisan már lejjebb ment a bokájáról, viszont ráállni nem tud még mindig. Még akkor sem, hogyha bokarögzítőt felveszi. Mi okozhatja a rendszeressé váló sérüléseit és a jelenlegi sérülése mögött állhat-e esetleg egy „egyszerű” rándulás helyett ficam vagy akár törés is? A pihentetés, felpolcolás, jegelés, kímélés ellenére miért nem akar a duzzanat lemenni a bokájáról? (2021.01.09) A megtisztelő válaszait előre is köszönöm!

külbokaszalag szakadás, instabilitás | Az Orvos válaszol - Dr. Detre Zoltan 2021 ;27(január)   InforMed | Detre, Z.
Válasz:  Az egész hátterében a boka húzódás/rándulás elégtelen kezelése áll. Már az első sérülés után ortopéd/traumatológushoz kellet volna fordulni, és a helyes kezelés 1-2 hét „fekvő” gipsz és utána 4 hét járógipsz, vagy megfelelő műanyag rögzítés éjjel/nappal. A 105 kg-ra tekintettel én valószínűleg a járógipszet választottam volna. A gipsz levétel után rehabilitáció és a sport csak újabb 6 hét után kezdődhetett volna újra. Mindezek ismeretében nem meglepő a kórtörténete és gyakori a fiatalok között. A sporthoz való mielőbbi visszatérés és a türelmetlenség okozza. Jelenleg már csak a szalagrendszer plasztikai műtéttel való pótlása, illetve az ugrócsont állapotának rendezése a megoldás. Ez mindenképpen szükséges még akkor is, ha lemondana a további sportról, mert akkor is bicsaklós bokája marad, ami fiatalon a bokaízület kopására, artrózisára fog vezetni.-Egyébként a jól sikerült műtéttel és az utána szükséges rehabilitációval is 2x6 hét szünet jár és utána újra sportolhat, van rá remény, hogy az eredeti szinten is, ugyanúgy, ahogy a térdszalag sérült focisták jó része.
2021-01-18 17:03:55
| külbokaszalag szakadás, instabilitás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop