Garatgyulladás, visszatérő probléma

Kérdés: Hónapok óta állandóan visszatérő garatgyulladásom van. Egyik orvostól megyek a másikig, de semmi eredmény.
Az első torokfájásom után néhány héttel ízületi gyulladásom volt, ami a lábfejemen végződött, aztán néhány hét után erős mellkasi fájdalommal kerültem kórházba, de ahogy bementem, úgy jöttem is ki másnap, mert mindent rendben találtak, bár a fájdalom nem enyhült, csak napokkal később.
A torkom mindeközben tompán fájt. Ismét eltelt egy-két hét, majd tüszős mandulagyulladásom lett (a kisfiammal együtt, aki skarlátos is volt), Klimicint kaptam, 10 napig. Normaflore-t szedtem, de így is ment a hasam. Nem sikerült a kúra, begyulladt az egész garatom, ekkor Cefzilt kaptam. Most rettenetesen fáj a nyelőcsövem, ha nyelek, állítólag a gyógyszerek miatt felmaródott.
Tehát most nem szedhetek semmit, és ma ismét rettenetesen begyulladt az egész garatom. Ma vettek torokváladékot is, az eredmény 10 nap múlva lesz meg. Kérdezte az orvos, hogy nincs-e háziállatom, de nincsen. Gyógyszerérzékenységem szintén nincsen. A tüszős mandulagyulladás után két héttel készült vérképem állítólag teljesen jó. A vizeletben sok a fehérje, és vörösvérsejt-süllyedésem is van, az AST pedig 200.
Tökéletesen el vagyok keseredve, mert pillanatnyilag nem tudok nyelni szinte semmit, és az egyik kolléga továbbpasszol a másikhoz.

| Az Orvos válaszol - Dr. Kótai Zsuzsa főorvos 2008 ;13(márciusi)   InforMed | Kótai, Zs.
Ha a nyelőcsöve fáj nyeléskor, akkor belgyógyászhoz, gasztroenterológushoz kell fordulni. A nyelőcső és gyomortükrözés során megállapítják, nincs-e reflux betegsége, és ez jól kezelhető. Allergiavizsgálat is javasolható a panaszok miatt.
2008-03-13 00:15:54
|
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop