Szép és jó avagy eredeti fogak?

Kérdés:  Sajnos örökölten rossz, keszekusza fogaim vannak, ehhez tartozó paradontitisszel.
Most az történt, hogy egy paradontológiai kezelés elejének szánt, nagyon alapos, dentálhigiénikus által végzett fogkőeltávolítás után az alsó középső fogaimnál kijött/elmozdult némi tömés, illetve iszonyat rondák lettek.
Már nagyon rég mozog kicsit az a rész, az egyik fog kicsit jobban, és két vágófognak már rendesen kilátszik a nyaka, most így fogkő nélkül fekete lukakkal köztük/mellettük.
Mindamellett az egyik vágófog mindig is rá volt torlódva a másikra, még a fogselyem sem fér be közéjük.
Visszamentem az eredeti fogorvosomhoz, aki azt mondta, hogy előtte a fogkő tartotta össze az egészet, tömni ott rendesen, felelősséggel nem lehet, ő mint fogorvos, kihúzna három fogat és csinálna egy hatos hidat, mert úgyis már mozog a közepe, úgyis ronda és utálom, úgyis közé menne mindig minden étel, és valamikor úgyis ez lenne a dolog vége.
De ő is mondta, hogy a paradontológosnál a fogmegtartásra utaznának, síneznének stb.
Na már most én a fogorvos tanácsára hajlok, életemben először normálisan kinéző fogsorom lenne (a felső középet már tizenéve ugyan ő megcsinálta, csak ahhoz nem kellett húzni), és logikusak is az érvei.
De azért az ember sajnálja a saját fogait, főleg hármat. Szeretnék kérni Öntől ezen az úton egy második szakorvosi véleményt.
Előre is köszönöm!

híd, fogpótlás, híd | Az Orvos válaszol - Dr. Jáky László 2016 ;21(februári)   InforMed | Jáky, L.
Válasz:  Lényeges a kérdésében, hogy Ön mit szeretne. Ha szeretné megtartani a fogait, az azzal jár, hogy a fogakat tartó szövetek, az íny részleges pusztulását követően képes-e, és akarja-e a "ronda" hézagokat fenntartani. Magyarul, az érintett fognyakakat körben úgy tisztán tartani, hogy sem lepedék, sem fogkő (sem tömés) nem irritálja a tartószöveteket.
Ha ez nem megy, az állandósult fogágygyulladás következtében valóban előbb utóbb ki fognak hullani ezek a fogak, és a két szemfogra rögzített híddal lehet majd őket pótolni.
A híd a megoldás akkor is, ha a hézagok zavarják, vagy a tisztántartásuk nem megfelelő. Felesleges a híd elkészítésével addig várni, amíg a fogágy pusztulása a szemfogak gyökereit, azok stabilitását is veszélyezteti.

Kapcsolódó cikkek a Fogszuvasodás, ínysorvadás, fogpótlás rovatban olvashatók.

2016-03-29 21:06:02
| híd, fogpótlás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop