Mellkasban szúrás

Kérdés:  32 éves férfi vagyok. 3-4 hónapja érzek szinte naponta jelentkező bal mellkasi szúrást, nyomó érzést. Adott ponton behatárolhatóan, vagyis ujjammal mutatva kb. le is fedem a területet. Mindig bal mellkas alatt, ahogy a bordák kezdődnek, illetve átsugárzik/vándorol a hónaljam alá 10 centivel, annak környékére. Sokszor mozdulat, esetleg köhögés után jelentkezik, ritkán csak úgy ülés közben is, próbálom ilyenkor masszírozni, kinyújtózkodni, általában enyhül. Hosszan sosem tart, de többször is egy nap.
Önmagában mintha a bal oldalam érzékenyebb is lenne, tapintásra is "fáj", de lehet már csak a sokszori nyomkodás, tapogatás, tornáztatás miatt hiszem. Sokszor azt hiszem/érzem, hogy a szívemből ered (erre rá is stresszelek), időnként mintha erősen verne, nagyokat dobban, de pulzusomat mérve ilyenkor teljesen jó, 60 körüli. Vérnyomásom is 120/70 szokott lenni.
Teljes kardiológiai vizsgálaton (M.Prolapsus kontroll miatt) voltam 3 hete, EKG, terheléses EKG és szívultrahang is készült, mindent rendben találtak.
Háziorvosom refluxra gyanakodott, való igaz, savas vagyok, sokszor ég a gyomorszájamnál, nyelőcsövem is, hasam is kényelmetlen olykor. Fél éve voltam hasi ultrahangon is, ott minden rendben volt. Nolpazat kaptam és Salvus vizet iszom 2 hónapja, nem lett jobb.
Gyomorprobléma lehet? Vagy szívből eredő? Esetleg hosszan tartó húzódás valami fizikai okból? Elfekszem? Nagyon megterhelő már, hogy minden nap gyötör.
Válaszát előre is köszönöm!

ízületi gyulladás | Az Orvos válaszol - Dr. Kádár János 2016 ;21(szeptemberi)   InforMed | Kádár, J.
Válasz:  Kedves Érdeklődő, javaslom, kérje ki reumatológus véleményét is, felmerül-e az ottani kisízületek gyulladása.
Tisztelettel, Kádár János dr.

Kapcsolódó cikkek az Ízületi és kötőszöveti betegségek (SLE, fibromyalgia, RA) rovatban olvashatók.

2016-10-09 07:33:41
| ízületi gyulladás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop