Antibiotikum mellékhatás

Kérdés:  Üdvözlöm! Szeretném a tanácsát kérni egy ismert antibiotikumot illetően. Nem tudom kihez fordulhatnék, aggódom. 29 éves vagyok, egy másfél éves kisfiúval vagyok jelenleg itthon. 2 és fél hete kaptam Cifrant felfázásos panaszaimra. 5 napig, napi 2 szemet szedtem, ez idő alatt mellékhatás/rosszullét nem jelentkezett. Linex probiotikumot is használtam a kúra alatt. A probléma pár nappal a gyógyszer szedésének abbahagyása után jelentkezett: hasmenés, erős szédülés, rossz közérzet. A hasmenés intenzitása váltakozó volt, általában napközben jött elő, 1-2 alkalommal, ezt az antibiotikum egyik mellékhatásának tulajdonítottam. Pár napja olvastam, hogy 2018-ban többek között a Cifrant, és a többi cyprofloxacin hatóanyagú készítmény is ki akarták vonni a forgalomból. Aggódtam, hogy ennek tudatában (Vagy sem?) mégis, hogy írhatta ezt fel nekem a háziorvosom? Ami miatt ideges lettem, az a következő panasz: tegnap éjjel vér volt a székletemben (amely már a hasmenés kezdete óta amúgy is nagyon világos színű), a háziorvosom persze épp ma nem rendel…felhívtam a sürgősségit, egy kedves doktornő azt javasolta, szedjem a Smectat, és mivel fiatal vagyok, ő nem gyanakszik bélvérzésre, inkább csak felmaródott nyálkahártyára. További panasz esetén persze javasolta, hogy forduljak hozzájuk. Nem bízom a háziorvosomban, így természetesen keresek mást, ezen felül mit tehetek? Hol tudok panaszt tenni a gyógyszerrel kapcsolatban? Előre is köszönöm a visszajelzését. További szép napot kívánok!

mellékhatás, hasmenés, ciprofloxazin | Az Orvos válaszol - Dr. Kádár János 2020 ;26(június)   InforMed | Kádár, J.
Válasz:  Kedves Érdeklődő, a kérdés személyre szabható részében, remélem, tudok segíteni: ezért aztán konzultálnunk, legkönnyebb kapcsolat-felvételi mód az E-mail.\r\nÁltalánosságban próbálok válaszolni: 1./ lehetőség szerint érdemes kerülni az „empirikus”, vagyis a kicsit „vaktában választott” kezeléseket, húgyúti fertőzés esetén így legcélszerűbb, ha még az első szem antibiotikum bevétele előtt vizelet mintavétel történik tenyésztéses vizsgálatra; 2./ a szexuális aktív korban levő nők leggyakoribb húgyúti kórokozója az E-coli. (Ennek oka részben az, hogy a női húgycső rövid, és a gátflóra könnyen a hólyagba kerülhet. A gát baktérium-flórája pedig – a többi régiótól eltérően – E. coli); 3./ A feltételezett E. coli az esetek nagyobb részében megőrizte érzékenységét a ciprofloxacin iránt, tehát empirikus adásra célszerű választásról van szó; 4./ Számos egyéb olyan kórkép létezik, amelyikben a szernek csak korlátozottan van reális alternatívája; 5./ A távlatokat tekintve valóban több érv is szól más AB adása mellett (a gyakoribb rezisztencia, a bélflóra felborulásának kockázata, egyéb mozgásszervi mellékhatások, népesség-szintű ellenálló törzsek kiszelektálódása): elképzelhető, hogy a fenti szer nem a jövő antibiotikuma – ezért hallhatott olyan antibiotikum-politikáról, amelyik már irányú kezeléseket keres. Napjainkban azonban a ciprofloxacin egy reális választás még húgyúti fertőzésben is. Nem látom megalapozottnak, hogy emiatt a kezelőorvosától a bizalmat megvonja.Tisztelettel, Kádár János dr.
2020-06-22 12:08:03
| ciprofloxazin, hasmenés, mellékhatás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop