Fertőzés?

Kérdés:  Tisztelt Doktor Úr! 20 éves (májbeteg) lány vagyok. Nyáron másfél hetet voltam kórházban vesekő miatt. Egy 9mm kő indult meg és elakadt a húgyhólyagom előtt. A kórházban sem jött ki, ezért hazaküldtek, és pont két hét után a műtét előtt kijött magától. Ezenkívül még van 3 db, de azok nem mocorognak (3-4 mm). Miután kijött, nem volt panaszom, maximum annyi, hogy elvileg emiatt könnyebben fázok fel, kapok el fertőzéseket, jobban kell vigyáznom magamra stb. Elköltöztem egy új helyre, ahol fél éven keresztül egyre rosszabbodó fertőzés jellegű betegséggel szenvedtem. Pisilés után szúrt az, ahol pisilek a végén, már szinte ülni se tudtam a fájdalomtól, továbbá azt figyeltem meg, hogy nem jön ki az összes vizelet rendesen, haspréssel kell kinyomnom. Próbálkoztam gyógyteákkal, antibiotikummal, nagyon figyeltem a higiéniára, de nem javult. El akartam menni külön orvoshoz, amikor kiderült, hogy valószínűleg a lakótársam fertőzött végig a közös mellékhelyiségről. (Azután, hogy mindig lefertőtlenítettem magam előtt a wc-t és úgy pisiltem, fokozatosan enyhültek a tünetek) Elmentem laborra a helyi orvos által, aki nem igazán foglalkozott velem, az eredményeimet meg sem nézte, csak annyit mondott, hogy saját magamat fertőzöm a végbélnyílásomon keresztül és a wc-ről nem lehet elkapni semmit. (Vér: magas vörösvértest, alacsony MCH. Vizelet: pozitív nitrit) Nem írt fel semmit, azt mondta, hogy mosakodjak jobban. A tüneteim visszatérnek még, ha kevesebbet iszom egy nap, a mosakodásra pedig eddig is figyeltem. Tényleg igaza van az orvosnak? Vagy aggódnom kéne, és el kéne mennem egy rendes magándokihoz? Esetleg nőgyógyászati betegség állhat a háttérben? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm

|
| Koncz, P.; Az Orvos válaszol - Dr. Koncz Pál 2019 ;25(júniusi)   InforMed

Válasz:  Minden nőnék rendszeresen kell mennie nőgyógyászhoz. Ha a vizelet nitrit-pozitív, tenyésztésre is kell küldeni. A bő folyadékfelvétel mindig fontos, ha panaszai nem szűnnek, keressen fel urológust.

2019-06-10 11:40:54
| hőlyaggyulladás