Problémák a makkon

Kérdés:  Tisztelt Doktor Úr! Már úgy 2 éve folyamatosan visszatérő problémákkal küzdök a makkomon. Az egész néhány apró piros pöttyel kezdődött, a barátnőmnek is akkor fertőzése volt. Orvos adott rá gomba elleni krémet, el is múlt néhány héten belül. Barátnőmet is kikezelték. Csakhogy a piros pöttyök néhány hónap után visszatértek, akkor ismét orvos, kaptam egy másik krémet rá, amitól megint elmúlt. A pöttyök nem fájnak, nem viszketnek. Volt, hogy vettek kenetet is, de egyszer sem mutattak ki semmit, sem urológus sem bőrgyógyásznál. Ez így ment egy ideig, utána már orvoshoz sem mentem, csak használtam a krémeket, amiket adtak: Betadine, Canesten, Imacort, Batrafen, Fungicidin, Cyteal, és egy oldat Solutio Castellani sine fuchsino. Egyébként ez használt a legjobban. Azóta észrevettem egyéb tüneteket is, a húgycső végénél pirosabb a bőr, ez főleg ejakuláció után feltűnő, olyan mintha gyulladt lenne. Ha széthúzom kicsit, akkor a húgycsövön belül is élénk vörös színt látni, szintén mintha be lenne gyulladva, ez mindig ilyen, nem csak ejakulációkor. Egy másik furcsa dolog, amit észrevettem, hogy fürdésnél, ha elég meleg vízben vagyok, akkor a makkomon szintén piros foltok jelennek meg, amelyek röviddel utána eltűnnek. Egyébként a makkom ki van száradva, most is pöttyök vannak rajta, szex már jó ideje nincs. Nem tudom már mit tegyek. Ön szerint urológiai probléma lehet, vagy inkább bőrgyógyászati? Köszönöm.

pöttyök a péniszen | Az Orvos válaszol - Dr. Koncz Pál 2020 ;26(november)   InforMed | Koncz, P.
Válasz:  Urológus kell, hogy segítsen. De ha nem okoz panaszt, a látvány ne izgassa.
2020-11-10 12:19:59
| pöttyök a péniszen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop