Hízás, menzesz megváltozása

Kérdés:  22 eves lány vagyok. 1,5 éve lakom Angliában. Amikor kijöttünk a párommal, elkezdtünk próbálkozni, hogy hátha összejön a baba. Mint sok más hasonló korú ismerősünknek.
Előzmények: amikor megszülettem vesevezeték-elzáródásom volt a jobb oldali vesémben, de azt csak 6 éves koromban vették észre. 6 éves koromban az orvosok kivették a jobb vesémet. 2 kontroll után nem volt vele bajom addig, míg fel nem fáztam kétszer, egyszer 16, egyszer meg 18 éves koromban. Mindkét alkalommal a megmaradt, bal oldali vesémben volt vesemedence-gyulladás. Ezek után 1-1 évig kontrollra jártam, de mindent rendben találtak.
A menzeszem mindig 5-7 napos volt, erős fájdalommal és 34-40 naponta jött meg.
Jelenleg, amikor elkezdtünk próbálkozni, rá a 3. hónapra (június) a menzeszem 50. nap után sem jött meg. Majd vettünk terhességi tesztet, és negatív lett.
Nem csüggedtünk, hisz voltak hányingereim és különösképp kívántam bizonyos ételeket (fagyi, tej, cukor stb.). Majd rá egy hétre sötét, már-már fekete vér és elviselhetetlen fájdalommal megjött a havi menzeszem.
Ezután semmilyen eltérést nem tapasztaltam. Majd ez (decemberben) megismétlődött. Ekkor sajtot, tejet, turmixot kívántam.
Idei év februárjában elmentünk háziorvoshoz, hogy hátha kiderül, mi van. Megvizsgálták a vesémet, mindent rendben találtak. Elküldtek előzetes ultrahangra, ahol semmi eltérést nem találtak. Elküldtek egy specialistához, aki itt meddősséggel foglalkozik. Kikérdezgettek. Vérvételre is elküldtek, a menzeszem 1., 3. és 21. napján. Gondolom, a progeszteron szintem miatt. Elküldtek ultrahangra, a nővér megkérdezte a veseműtétemet, és hogy kivették-e a veseműtétem oldalán lévő petefészkemet is. Úgy tudom, nem vették ki.
Nagyon meg voltam és vagyok ijedve, hisz az itteni törvények szerint, csak az orvos közölhet velem bármit is. Bár életem során elég sokat tanulmányoztam a vizsgálatokat, amiket rajtam végeztek és gyógypedagógiai végzettséggel rendelkezem.
Az orvosokkal, nővérekkel mindig megbeszéltük, hogy mi van az ultrahangon, és mi jó és mi nem. Elég soknak a szakszavát is tudom. Legközelebb augusztusban találkozom az orvossal, addig meg lesz egy HSG-röntgenem.
Ide tartozik még, hogy nemrég 57. napra jött meg a menzeszem, és hányingerem volt, megint negatív teszt, és felpuffadt a hasam, és sajtot, tejet kívéntam.
2 hete megnőtt a csípőm mérete. Majd az 57. napon egy kb. 3 cm-es gömb alakú eres dolog pottyant ki belőlem, vérrel. Innentől kezdődött a menzeszem is, elviselhetetlen fájdalommal.
A csípőm mérete és a haspuffadásom nem lett kisebb. Még a barátaim is megjegyezték, hogy 2 hét alatt mennyit híztam. Milyen hájas vagyok.
Nem tudom, mit tehetnék, amikor kijöttünk, nem étkeztünk egészségesen, de most úgy tudnék fogalmazni, hogy sohasem étkeztem ennél egészségesebben, mint az elmúlt 4 hónapban.
Tudom, kissé komplikált a helyzetem, és nem rövid. De kérem, szánjon rá egy kis időt és válaszoljon.
Itt fogalmam sincs, hova fordulhatnék? Mit tehetnek? Mi lehet a probléma forrása? Mit tudna tanácsolni ilyen helyzetben?

meddőség | Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2011 ;16(májusi)   InforMed | Petróczi, I.
Válasz:  Meddőségi kivizsgálást kell végezni, és aszerint kezelni. Szerintem jelenleg Önnek nincs peteérése.
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a meddőségről írottakat.
Ha megkeres, szívesen segítek, rendelőim címe és telefonom a honlapomon található.
Üdvözlettel: dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Meddőség rovatban olvashatók.

2011-05-21 00:07:35
| meddőség
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop