Vérzésproblémák, terhesség?

Kérdés:  Év eleje óta szedek fogamzásgátlót, április környékén 2 levelet szedtem be egymás után (Yasminelle), aminek később utánaszámolva jöttem rá, hogy egy nap teljesen kimaradt (nem pótoltam) így a második levél szedése 22 napig tartott (21 helyett). Azután a 7 napos tablettamentes napban rendre a 4. napon megjött a menzeszem, ami a szokásos volt, 3-4 napig tartott, sötétpiros/barnás és kevés fájdalommal járt (utolsó tablettamentes napon együtt voltam a párommal, további védekezés nélkül).
Júliusban a tablettamentes szünet 3. napján kezdődött, kicsivel több mennyiséggel mint a szokásos. Augusztusban az első tablettamentes napon jött meg, szeptemberben pedig úgy, hogy volt két szem a tablettából, és ez esetben hígabb, élénk piros színű volt a menzeszem, amely 6 napig tartott, és erős görcsökkel és premenstruációs tünetekkel járt (mellfájdalom, hasfájás), azóta is fáj, szurkál az alhasam, néha furcsán bizsereg.
Ön szerint van okom aggódni valami miatt, vagy a tabletta váltása javasolt? (Az eset után 2 napon belül 2 orvoshoz is elmentem, esemény utáni tablettát nem írtak, mivel szerintük nem volt rá szükség, annyit mondtak, hogy 2 hét múlva teszteljek, és menjek vissza, ha pozitív az eredmény.
A biztonság kedvéért több terhességi tesztet is elvégeztem rá két hétre, 3 hétre, egy hónapra, 2 hónapra, 3 hónapra (több márka, több fajta, más-más időpontokban), amelyek mind egyértelműen negatívak lettek).
Holnap megyek orvoshoz, stresszelek nagyon, hogy mi lesz a problémám! Fiatal vagyok, remélem, nem terhességről van szó!
Válaszát előre is köszönöm!

| fogamzásgátló, fogamzásgátlás
| Petróczi, I.; Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2013 ;18(szeptemberi)   InforMed

Válasz:  A tabletta melletti, gyógyszermegvonás okozta művérzés teljesen érdektelen, egyáltalán nincs jelentősége. Emiatt kár idegeskedni!
Sok nő csak azért szedi, mert lecsökken a vérzés mennyisége.
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Ha megkeres, szívesen segítek, címem és telefonom a honlapomon található.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Fogamzásgátlás rovatban olvashatók.

2013-10-04 05:07:00
| fogamzásgátló, fogamzásgátlás