Fogamzásgátló, teherbeesés

Kérdés:  19 éves vagyok, 2 éve és 2 hónapja szedem a Yasminelle nevű fogamzásgátló tablettát. Decemberben el kellett utaznom 3 napra és sajnos elfelejtettem magammal vinni. A menstruációm decemberben így alakult: A fogamzásgátló levélből az utolsó szemet december 15-én szedtem be, tehát a gyógyszermentes időszak - december 16-tól 22-ig tartott. (Általában a menstruációm a negyedik, ötödik napon jelentkezik. Nem szoktak nagy hasi fájdalmaim/görcseim lenni, mióta szedem a gyógyszert, viszont a decemberi kicsit erősebb, fájdalmasabb vérzés volt.)
December 23-án elkezdtem a következő levelet. December 24-én kellett elutaznom, ekkor hagytam itthon a gyógyszeremet. Tehát december 24-25-26 kimaradt.
27-én mikor hazaértem, akkor vettem be egyet, majd este még egyet. A harmadikat 28-án reggel.
Eddig nem észleltem semmi panaszt, a januári menzeszem napja úgy alakult, mint általában (4-5. napon), viszont a színe sokkal sötétebbvörös volt. (Azt gondoltam nincsen különösebb probléma, ezért nem láttam szükségét annak, hogy elmenjek orvoshoz.)
Miután eltelt a hét, szokás szerint megkezdtem a következő levéllel, ennek napja: január 20. volt.
Viszont 29-e óta kicsit furán érzem magamat (nem jó a közérzetem, hányingerem van, érzékennyé vált a mellem, de nagyon kis mértékben, hasi feszülést éreztem egyszer-kétszer, 30-án este úgy éreztem mintha hőemelkedésem lenne).
Sajnos csak 2 hét múlva lesz alkalmam elmenni orvoshoz, de addig megőrülök. Fogalmam sincs, hogy ez csak egy kis vírus, megfázás, felfázás vagy esetleg nőgyógyászati probléma, de felmerült bennem a terhesség gondolata is.
Megmondom őszintén, azon az elven vagyok, hogy nem szedek be gyógyszert, csak ha nagy a betegség vagy erős fájdalmam van, ezért eddig C-vitaminnal és Béres-cseppel próbáltam kezelni a problémámat, amiről sajnos nem tudom, mi lehet.
Kapcsolatban élek 3 és negyed éve, ezalatt csak a párommal kerültem szexuális kapcsolatba. Megnéztem a gyógyszerem (Yasminelle) mellékhatásait és megtaláltam a leírásban több panaszomat is.
Dohányzom lassan 4 éve, alkoholt alkalmanként, általában bulikkor és ünnepekkor. Viszont előfordult párszor olyan is, hogy hétköznap megittam 1-2 pohár bort. Sajnos sokat iszom kávét, de főleg energiaitalt, ezért a pulzusom elég magas (110), viszont a vérnyomásom normális. A fogamzásgátló mellé nem szedek semmilyen gyógyszert, ekcémám van kiskorom óta, de azon kívül nincs betegségem. (Hajlam van a cukorbetegségre.)
Mennyi esély van arra, hogy terhes vagyok? Lehetséges, hogy a gyógyszer van mostanában ennyire hatással a szervezetemre? Esetleg "téli" betegség vagy valami nőgyógyászati probléma?
Remélem, tud mondani valami biztatót, mert már aludni sem tudok az idegességtől/folytonos stressztől.
Előre köszönöm válaszát!

| fogamzásgátló, fogamzásgátlás
| Petróczi, I.; Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2014 ;19(februári)   InforMed

Válasz:  Szerintem Ön nem vár babát, hisz a 7 napos szünet alatt is tökéletes a védelem, ez a kihagyás legfeljebb vérezgetést okozott.
Vehet patikában tesztet, az is negatív lesz.
Nem lenne jobb injekcióra áttérni? Azt csak 3 havonta kell beadatni, nem lehet elfelejteni.
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Ha megkeres, szívesen segítek, címem és telefonom a honlapomon található.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Fogamzásgátlás rovatban olvashatók.

2014-02-22 05:13:34
| fogamzásgátló, fogamzásgátlás
hirdetés