Hüvelygyulladás vagy valami más?

Kérdés:  33 éves, férjes nő vagyok. Régóta fennálló - sajnos eddigi nőgyógyászok által nem megfelelően kezelt - panasszal fordulok Önhöz.
Évek óta tartó hüvelyi és hüvelybemeneti panaszokkal küzdök, az évek során egyre erősödő fájdalmat okozva. A hüvelybemenetnél a hónap java részében ég, viszket, pisilésnél csíp. Ezeknél azt tapasztaltam, hogy a menstruációt környező napokban -előtte, alatta a legrosszabb, majd utána napokig - a legintenzívebbek, a ciklus felénél - vagyis mondhatni -, a termékenységi időszak környékén a legkevésbé észrevehető, akár tünetmentes is.
Havonta változóan intenzívek a panaszok és változó, hogy hány napig tartanak (kínomban elkezdtem számolgatni). Nincs folyásom, nem véres, nem túrós, nem zöldes, sem sárga. Sokszor még a termékeny napokban szokásos gumiszerű folyás is teljesen elmarad.
Ami mostanában jellemző, az a rossz szag, minta nem tisztálkodnék. Férjemmel babát tervezünk, 3 év alatt kizárólag megszakítással védekeztünk - az utóbbi időben néhány aktív próbálkozásunkat leszámítva. Az együttlétek során nagyon óvatosnak kell lennünk, fáj, nehezen nedvesedik (talán a feszültségem okán, talán másért) és persze ég, továbbá egy rossz szög, póz, sérülést eredményez a gátrészemnél. Ha óvatosak vagyunk (mondhatnám, szűzlány óvatos vagyok, ami nyilván egyikünknek sem üdítő), akkor nem sérül.
Idén nyáron volt az első alkalom, hogy nőgyógyásznál felismertek apró repedéseket a hüvelybemenet körül, amit az orvos a gátnál jól meg is nyomott - érzékeltetve a repedés helyét - bő egy hétig fájt és gyógyult. Az összes kórokozóra szerettem volna kenetvizsgálatot, de kizárólag a következő típusokra javasolták a szűrést (azt is két különböző orvos, egyik ezt, másik azt, annak ellenére, hogy külön kértem mindet - önköltségre).
A pH 6, ennek ellenére csak a következő vizsgálatokat végezték tehát, de mindegyike negatív eredményt hozott: Mycoplasma genitalium, Ureaplazma, gomba, Chlamydia Trachomatis, Aerob, Anareob. Streptococcus van - amelyik állítólag kizárólag szülés során indokol figyelmet.
Az orvos ennek ellenére felírt egy gombaölő krémet. Évek óta visszatérőn már használtam Canesten kúpot és krémet, Candidára szájon át szedett tablettát, Betadine-t. Mondva volt évekkel ezelőtt, hogy van egy kis gombám, irrigáljak. Irrigáltam Lactacyddal. Két évvel ezelőtt szamárkanca tablettával irrigáltam, teljesen feleslegesen, aztán egy évvel ezelőtt Gynophilussal próbálkoztam, de ahogy ezt abbahagytam, visszatértek a panaszok.
Jelenleg belefáradtam, hogy mindenféle dolgokat nyomkodjak magamba, a lehető legkevesebb tisztálkodó szerrel mosakodom, minimális Lactacydot használok, papírtörlővel szárítkozom, pamutot viselek, és már kezdek betegesen higiéniamániás lenni.
A vérzésem rendkívül erős, fájdalmas, csomós, mellé mellfeszülés és durva kedélyállapot-ingadozás. Nincs endometriózisom, viszont volt egy laparoszkópos petefészekcisztás műtétem és egy conisatio - hámelváltozás miatt - a méhnyakon.
Idén teljes kivizsgáláson is voltam, nincs cukrom, a laborok normálisak, egy enyhe süllyedéssel, ami már tinédzser korom óta megvan.
A panaszok fennállnak, és jelenleg már csak abban reménykedem, hogy tanácsot kapok, a babára legalább nem veszélyes ez a valami, nem okoz koraszülést, fertőzést, rendellenességet, ami engem évek óta kínoz.
Tehetetlenségemben gondoltam már hormonszint-változásra (menzeszhez való viszonya miatt), fybromialgiára, ami a hüvelynél okoz gyulladást, de aggódom, mégiscsak fertőzés lehet a háttérben.
Válaszát előre is köszönöm!

| hüvelygyulladás, hüvelyfolyás, hüvelyfájdalom, hüvelyfertőzés
| Petróczi, I.; Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2014 ;19(decemberi)   InforMed

Válasz:  Egy laborvizsgálat nem mindenható. Meg kellene ismételni!
Elképzelhető, hogy Ön mindig újrafertőződik. A férjét kezelték? Egyébként valóban lehetséges több vizsgálat.
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a folyásról írottakat.
Ha megkeres, szívesen segítek, címem és telefonom a honlapomon található.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Hüvely és a külső nemi szervek gyulladása rovatban olvashatók.

2014-12-08 06:34:32
| hüvelygyulladás, hüvelyfolyás, hüvelyfájdalom, hüvelyfertőzés

Web Design & Development Prowebshop