Késő vagy nem késő?

Kérdés:  40 éves nő vagyok. Párom 43. 1,5-2 hónapja volt egy fertőzésünk. Hogy ki kitől kapta, titok fedi. Nálam viszketés, égő fájdalom volt. Folyás csak pici és semmi szag vagy más szín.
Canesten kombiból 2 dobozzal használtam el és még 1 hétig úsztam a krémben lent. Rendbejöttem. Párom pechesebb volt. Vörös foltok a makkján és a fityma alatt, ahol még hámlani is kezdett. Mindemellett viszketett neki, de nagyon. Canestenre abszolút nem reagált. Az ötletet nem tudom, hogy honnan vette, de Oxycort spray-vel meg Bioptron lámpával kezdte kezelni(?), de hatásos volt. Helyrejött!
Múlt hétvégén szeretkeztünk, kétszer. Nem élünk együtt és ritkán találkozunk. Nálam ismét kijött kedden az égő-viszkető érzés, de mivel ez reggel történt, azonnal vettem Canesten combi uno-t a patikában munkába menet. Mondhatni azonnal el is múlt. Még kenem magam, de érezhető jel az nincs.
Nem úgy, mint szegény páromnál. Rajta csütörtökön jelent meg az első apró vörös pöttyös-folt és mára a fityma alatt megint tele van, hámlik és viszket (de nagyon neki).
Ekkora késéssel ez mi a jó szösz lehet? Gondolom erre orvos tudna személyes találkozó által mondani bármit is. No igen! De melyikünk menjen és hova? Mert én már tünetmentes vagyok. Akkor páromnak kéne mennie? Hova? Kihez? Van köze a két fertőzésnek egymáshoz? Tünetmentesek voltunk mindketten egy hete, mikor együtt voltunk. Miért volt ez a nagy időbeli késés? Egymást megfertőzhettük? Vagy véletlen egybeesés?
Tudom, sok a kérdés. Lusták nem vagyunk, csak tanácstalanok. Megyünk oda, amit tanácsol és vigyázunk arra, amit itt látatlanban mond nekünk. Csak kérem, segítsen valami ötlettel!
Előre is köszönettel!

| hüvelygyulladás, hüvelyfolyás, hüvelyfájdalom, hüvelyfertőzés
| Petróczi, I.; Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2015 ;20(márciusi)   InforMed

Válasz:  Két gond van:
1. A Canesten egy 40 éves, teljesen elavult, hatástalan készítmény
2. A vaktában végzett öngyógyítás helyett inkább tenyésztéssel és kenetvizsgálattal célzottan kellett volna kezelni, és utána a vizsgálat megismétlésével a gyógyulásról megbizonyosodni.
Ezt most Önnél sürgősen meg kell ejteni, mert nem gyógyult meg. Ha nagy a gond párja pedig menjen el bőrgyógyászhoz.
Olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a folyásról írottakat.
Ha megkeres, szívesen segítek.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Hüvely és a külső nemi szervek gyulladása rovatban olvashatók.

2015-03-18 06:58:36
| hüvelygyulladás, hüvelyfolyás, hüvelyfájdalom, hüvelyfertőzés