Hormonzavar vagy terhesség?

Kérdés:  19 éves diák vagyok a végzősévemben. Nemi eletet nyároát kezdtem élni, azelőtt nem igazan követtem a menzeszem, de azótakövetem. Juliusban egy baleset miatt be kellett vennem egy eseményutánit, másnappecsételővérzés, majd augusztus elején a szokott időbenmegjött, es annyi és olyan, amilyen szokott. A hónaptöbbirészében hangulat ingadozásaim voltak és sokszor sirtam, majdnem végig stresszeltem annyira, hogy sokszor enni se tudtam, amitőlhányingerem lett, és azt hittem terhes vagyok. Augusztusban is voltam együtt a barátommal, védekeztünk ovszerrel, de volt hogy nem. es akkor megszakítottuk. A menzesz elött egy héttelgörcsölt már a hasam, azt hittem akkor fog megjönni, de korai lett volna, ezértbepakoltam, ráadasul meg egyébterhességitüneteket is produkáltam az interneten olvasottak hatására. Csináltam tesztet, negatív lett. Mar se aludni, se enni nem tudtam, es a menzesz egy egész hetet késett. Csináltam teszteket, de mind negatív lett. Bejelentkeztem nőgyógyászhozmásnapra, de akkor kezdtem menstruálni, ezert nem mentem el. A menzeszem 5 napig tartó volt, teljesen normális, közepesenerös. Megnyugodtam, es ezzel elmúlt minden "terhes tünetem" mert azt gondoltam nem lehetek terhes, ha menstruáltam. Mivel az előző mensi egy hetet késett, a mostanit mar akkorra vartam, de késik ket napja. Persze megint nagyon rá feszülök, stresszelek es rosszul vagyok. A 72 órás tabletta lehet az oka? Terhesség közben lehet menstruálni?

| fogamzásgátló
| Petróczi, I.; Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2018 ;23(októberi)   InforMed

Válasz:  Nem értem Önt. A terhességtől nem félni kell, hanem-tablettával védekezni! Miért a fiúra bízta a védekezést? Neki nem lehet baja! Ön van veszélyben! Önnél lehet a nem kívánt terhesség miatt abortusz, ami 30% szövődménnyel jár. (Pl. méhsérülés miatti méheltávolítás. )
Nem Önnek kellene saját magát tablettával védenie?
Menjen el egy vizsgálatra, s írasson tablettát. Azt szedje akkor is, ha jelenleg nincs partnere, majd lesz.
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

2018-10-18 05:57:41
| fogamzásgátló