Prolaktin magas, 26 éves nő

Kérdés: 26 éves nő vagyok. Rendszeresen szedett gyógyszerem: Lansoptol 30 mg (kúraszerűen), ritkán: Appranax.
2 és fél évvel ezelőtt (2005 nyár-ősz) szedtem egy Yadine nevű gyógyszert fél éven át, majd olyan mellékhatások jelentkeztek (lábdagadás, allergiás bőrreakciók, szédülés, hízás 15 kg), ami miatt abbahagytam a szedését. Ezt követően az előbb említett tünetek lassan(!) elmúltak, illetve enyhültek, de az arcbőröm nagyon pattanásos lett, és a felszedett kilók sem távoztak egészen 2007 augusztusáig (ekkor cholecystectomia laparoscopia történt), azóta 10 kg-mott fogytam.
A közelmúltban kiderült, hogy magas a prolaktin szintem (az érték 40,79 ng/ml). Ezt a korábbi vizsgálatok során nem nézték meg, pedig voltam endokrinológusnál is. Jelenleg még nem szeretnénk gyereket, de 1-2 éven belül tervezzük.
Tulajdonképpen mire utalhat ez az érték? Más betegségre utalhat, vagy ez önmagában egy betegség, amit kezelni kell? Mi válthatta ki ezt az állapotot (stressz, gyógyszerek, műtétek, egyéb)? A fogamzásgátló szedésének lehet köze ennek az állapotnak a kialakulásához? Milyen orvoshoz forduljak első ízben ezzel a problémával (endokrinológus/nőgyógyász)? Szükséges más vizsgálatokat elvégezni? Kezelhető ez a betegség (ha igen, milyen módszerekkel, illetve gyógyszerekkel)? A jelenleg ismert kezelési módszerek közül melyek a leghatékonyabbak, illetve melyek jelentenek legkevésbé drasztikus beavatkozást a szervezetbe? Magyarországon hol foglalkoznak ezzel, vagy ilyen jellegű problémákkal (magánút is érdekel)? Elsősorban a Dél-dunántúli, Dél-alföldi, Közép-dunántúli Régiók, illetve Budapest érdekelne!
Válaszát előre is köszönöm!

| Az Orvos válaszol - Dr. Petrányi Gyula 2008 ;13(januári)   InforMed | Petrányi, Gy.
Történetét, szedett gyógyszereit és annak okát kissé kuszán adta elő, ezért nehéz megmondani, hogy panaszaiból mi tartható esetleg gyógyszer-mellékhatásnak.
Mindenképpen belgyógyász-endokrinológusnak kell kivizsgálnia, gyógyszerszedés mentes állapotban. Addig még okos tanácsot sem tudok adni azon kívül, hogy túlsúlyra hajlamosaknak hormonális fogamzásgátló szedése nem ajánlott.
2008-02-04 23:15:55
|
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop