Gyermek beszéde

Kérdés:  Kisfiam 2 éves és még nem indult be nála a beszéd, mindent megért (én is megértek mindent, amit szeretne), megérteti magát, mutogatva, ööözve, ooozva, de beszélni egyáltalán nem akar. Egyetlen szava az apa azt is csak ritkán használja és szerintem nem tudatosan.
És emellé társul egy nagyfokú makacsság és némi agresszió. Próbáltam, hogy nem értem meg, amit szeretne, de akkor dühbe gurul és hisztizik, sírva fakad.
Ez normális vagy forduljak szakemberhez? Mit tehetek, hogy ösztönözzem?
A védőnő szerint normális, de a környezetembe a vele egykorú vagy fiatalabb gyerekek már legalább egy két szót mondanak vagy folyékonyan beszélnek.
Nagyon aggódom, mert mi egyfolytában magyarázunk neki, mert elég dumás család vagyunk. Félek, hogy baj lehet. A nevelési tanácsadó azt mondta, majd 3 éves kor után aggódjak, de hát azért ez nem gondolom jónak?
Válaszát előre is köszönöm!

beszédkészség, beszédfejlődés | Az Orvos válaszol - Dr. Sebő Zsuzsa 2015 ;20(szeptemberi)   InforMed | Sebő, Zs.
Válasz:  Javaslom, keressen fel egy korai fejlesztőt, ahol a gyermeket minden szempontból megvizsgálják. Valóban vannak kicsit később beszélő gyermekek, de a szakmai irányelv a határt két évben szabja meg.
Az sem túl jó, hogy szavakat sem mond a kicsi. Ha probléma van, minél előbbi fejlesztés javasolt!
Üdvözlettel, dr. Sebő Zsuzsanna

Kapcsolódó cikkek a Gyermeknevelés rovatban olvashatók.

2015-10-03 20:47:38
| beszédkészség, beszédfejlődés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop