Terhesség alatti hasmenés

Kérdés:  34 éves, 18 hetes kismama vagyok, ez a 3. terhességem. Az első hetekben elég sokat szenvedtem hányingertől, hányástól, de a 11. héten ez egészen jól mérséklődött.
Addigra 4 kilót fogytam, mert enni nem nagyon tudtam, de nem nagyon bántam, úgy voltam vele, legalább nem hízom túl sokat a végére. Aztán sajnos a 14. hét körül problémáim visszatértek és emellett kezdődött egy most már 4 hete tartó makacs hasmenés. Tulajdonképpen bármit eszem, ez fennáll. Nehéz és zsíros ételeket azelőtt sem ettem, azóta meg főleg nem.Mindezek ellenére szinte átszalad rajtam minden. Súlyom azóta újabb 2 kilóval csökkent, most 55 kg, tehát alapból sem voltam nagydarab. A hányinger is folyamatosan jelen van, semmilyen ételt nem kívánok, de az elfogyasztott ételből sem tudom mi az, ami fel tud szívódni, vagy hasznosul, ha szinte minden távozik is.
Háziorvosnál jártam, ő fertőzésre gyanakodott, B1 és B6 injekciót kaptam 5 napon keresztül, mellé széntablettát javasolt. Amíg szedtem, volt, hogy ment a hasam, volt, hogy nem, de amikor félbehagytam azonnal folytatódott minden. Egyébként hasi vagy gyomortáji fájdalmaim nincsenek, nem is voltak. A környezetemben sincs, és nem is volt senki, akinek hasonló problémája lett volna. Nagyon szeretném tudni, mi okozhatja ezt az egészet, és hogy nem jelent-e ez túl nagy problémát akár rám, akár a babára nézve? Hová forduljak, milyen vizsgálat lenne hasznos számomra?
Egyébként rendszeresen Elevitet, napi 1 Magne B6-ot és Neo-ferrofollgammát szedek.
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát, amit nagyon várok!
Üdvözlettel!

| hasmenés, székelési panaszok
| Szendei, K.; Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2012 ;17(januári)   InforMed

Válasz:  A fogyás és az állandó hasmenés miatt mindenképpen ki kellene zárni a pajzsmirigy túlműködés lehetőségét. Ha ez kizárható, a hasmenés savtúltengéses lehetősége is felmerül. Ezt a \\"régi\\" típusú, úgynevezett H2 blokkoló terápiával terhesség alatt is jól lehet kezelni, végül pedig, ha semmi egyéb kezelhető betegsége nincs, tünetileg terhesség alatt alkalmazható hasmenés esetén a Smecta.

Kapcsolódó cikkek a Hasmenés, székrekedés rovatban olvashatók.

2012-02-17 21:24:27
| hasmenés, székelési panaszok
data-full-width-responsive="true">

Web Design & Development Prowebshop