Mit érzett édesapám, amikor eltávozott?

Kérdés:  2 napja halt meg az édesapám 57 évesen. 2 éve derült ki, hogy hepatitis C vírusa, májzsugorodása, 3 hónapja derült ki, hogy májrákja van.
Az utolsó 1 hónapban nagyon gyorsan romlott az állapota. Az elmúlt napokban pedig már nagyon sokszor volt félálomban, de szerintem még nem kómában, mert naponta 1-2 alkalommal kicsit magánál volt és kért segítséget, vagy köszönt. De 2 napja úgy tűnt, hogy valóban kómába került, mert nem lehetett már felébreszteni. Délután 17 órától kezdődött és hajnal 3 óra 45 perckor távozott közülünk. Éjfélig voltak idegrendszeri tünetei is, forgatta a fejét, meg a kezét is és a lábát is rángatta. Ami aztán abbamaradt. De mindeközben jajgatott. Mérhetetlenül fáradt sóhajok hagyták el száját és a végén sok folyadék is hallható volt a mellkasában. Nagyon sokszor visszatért közénk. Már amikor azt hittük, hogy feladja, akkor mindig visszajött.
Az orvosok azt mondták, hogy nem fog szenvedni és csak szépen el fog aludni, ehhez képest számunkra feldolgozhatatlanul szenvedni láttuk őt az utolsó pillanatban, és úgy tűnt, hogy megfulladt. A mentősök azt mondták, hogy így állt le a keringése.
Mit gondol, lehettek fájdalmai, hallott minket? Nagyon sokat segítene a feldolgozásban, ha tudnánk, hogy valójában voltak-e fájdalmai, fáradtságot, kínt érzett-e, mert nekünk úgy tűnt, hogy ő nem akart elmenni, csak a teste adta fel a küzdelmet.
Köszönettel!

halál | Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2014 ;19(szeptemberi)   InforMed | Szendei, K.
Válasz:  Részvétem édesapja halála miatt, de kérdésére senki se tud válaszolni, nemcsak én nem.

Kapcsolódó cikkek a Geriátria rovatban olvashatók.

2014-09-14 19:43:41
| halál
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop