Ismeretlen betegség

Kérdés:  Tisztelt Doktornő! Egy sajnos elég régóta, pontosan 2018 júliusa tartó tünetegyüttes miatt írok Önnek. Az egész kézfej és lábfej bizsergéssel kezdődött, amit néha arcon, főleg a jobb oldalon is érzékeltem. Közben feltűnt, hogy az izmaim remegve mozognak, főként mikor engedem le, tehát felemelem a karom és leengedésnél mintha egy rozsdás zsanér lenne, másként nem tudom körülírni, de például fekvő helyzetben felülésnél vagy vissza a hasizmom is ugyanúgy remeg, és minden más izmom. A másik feltűnő tünet, hogy úgymond érzem a pulzusom, leteszem síkfelületre a karom és érzem benn a lüktetést, vagy akár a talpam a földre téve, de néha ülve az alsó combomon is, illetve főleg lefekvéskor a szívdobogásom is érzem. Ezzel kapcsolatosan főleg könyökhajlataimon, tenyeremen, kézfejemen és lábfejemen kékesen áttetszenek az erek, amik eddig nem voltak, viszont egyáltalán nincsenek bedagadva, inkább tisztán lesimulnak, csak áttetszenek a bőrön. Illetve még a harmadik főbb tünet, hogy amolyan dagadásérzet van néha főként hónaljban, ahogy leengedem a kezem, de ha a könyökömet behajtom erősen és elengedem a kezemen végig érzem ahogy a vénákon végigmegy egy ilyen kis vibrálás. Ez utóbbi két tünet, viszont ilyen 5-6 napos ciklusokban jön elő és " apad le " ezt már megfigyeltem. Emellett apróság, de test szerte jelentkezik ilyen bőrfelületi remegés, a frekvencia változó, van, hogy lassan rándul párat van mikor szó szerint vibrál. Illetve az alvás sem megy jól, van, hogy akár óránként megébredek, és sokszor mélyen sem sikerül aludnom, néha előfordul az is, hogy kezem vagy lábam elzsibbad, de nem klasszikus módon, mert mozgatni tudom, csak ilyen hangyázós érzés van rajta kicsit ki kell mozgatni. Emellett nem tudom kapcsolódik, de 1-2 havonta mindkét fülembe képződik ilyen pattanásszerű és ott ilyen picit véres váladék távozik, abból gondoltam, hogy esetleg kapcsolódhat, hogy néha a fülemben is érzem a dobogást, főleg jobb oldaliban. Munkaképességben viszont nem vettem észre változást, olyankor a tüneteket sem érzékelem, terhelve az izmaim úgy néz ki jól működnek, néha egy-egy komolyabb munka után megállva jobban érzem a lüktetést stb., de közben nem fáradok le, nem köhögők vagy ilyesmi. Voltam már kardiológián, neurológián, pszichiátriai vizsgálat a pszichoszomatikusság kizárása miatt, volt agyi CT, illetve labor vér és vizelet. Ott egyedül a bilirubin szintem volt magas, az majdnem háromszorosa. Illetve néha észrevettem sárgásabb székletet, de egyéb sárgaságot nem vettem észre. Gondolkodtam így vesével kapcsolatos gondon, de az a baj nem tudom az a vénás dolgot, hogy magyarázná. Gondoltam esetleg kullancscsípésre vagy penészgomba mérgezésre, mivel 2018 májusában pár hétig folyamatosan köhögtem, holott nem voltam megfázva, de előtte nap épp füvet vágtam egy gazos területen. Kérem esetleg, ha volna javaslata, vagy elképzelése, hogy mi lehet ez segítsen, mert sajnos már nem csak testileg, de lelkileg is egyre jobban kezd megviselni a dolog, főként, hogy úgy érzem a sötétben tapogatózom. Köszönettel. Ui.: Illetve felkarokon néha ilyen kis fura érzésem van, nem fajdalomnak írnám le, az könyökhajlatban szokott néha lenni, illetve fekve néha szegycsontnál, nem is fájdalom, csak ilyen fura érzés, aztán ha picit megmozdulok, el is múlik. Illetve nem tudom, az izomremegés az kapcsolatos lehet-e a vénákkal akár.

|
| Szendei, K.; Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2019 ;25(november)   InforMed

Válasz:  Menjen orvoshoz. Leírása pszichés problémára utal, kérjen segítséget-

2019-11-10 13:05:09
| pszichoszomatikus panaszok

Web Design & Development Prowebshop