Száraz köhögés már 1 hónapja?

Kérdés:  Olyan problémám van, hogy ha nem csal az emlékezetem, szilveszter óta megállás nélkül (csak napközben, éjszaka nem) száraz köhögés boldogítja a mindennapjaim. Voltam vele háziorvosnál állítólag egy nagyon megbízható háziorvos, de mégsem vizsgált (hallgatott)meg, az elmondottak alapján írt fel csillapítót ill. gyógyszert, amik túlságosan nem segítettek. Szilveszterkor wellnessen fürödtem kinti hidegben valóban hideg volt, konkrétan majd megfagytunk a víz elviselhető volt (én erre tippelnék). Sőt előtte Egerben nyitott kábát, hideg, csavargás stb.-A lényeg, ünnepek alatt se előtt nem gyötört még ez a probléma. Ugyanakkor az is érdekes, hogy ünnepek előtt óta kollega szívta bent ezt az új Iqos cigit és észrevettem, hogy ha a füstöt szívom én is jelentősebben jönnek a köhögések, ami már-már borzalmas. Most pár napja megkértem ne dohányozzon bent, azóta mérséklődött, de nem múlt el teljesen. Amikor másodikán hazajöttünk, volt hidegrázás, torokfájás és egyéb finomságok, de minden elmúlt 2-3 nap után. A száraz köhögés az, ami azóta is megmaradt, és már eléggé kezdem unni. Voltam már életem során náthás, köhögtem is de nem ilyen sokáig. Tüdőszűrőn utoljára tavaly voltam, nem volt semmi probléma. Teázok, vitaminok hadát szedem (ezt már tél előtt óta) az tény, hogy pont szilveszterkor pihentettem a vitaminokat. A meleg étel, ital mintha pihentetné a torkom, akkor is mérséklődik. Olyan, mintha valami csikizné a torkom. Remélem tud valami hasznosat tanácsolni. Szép napot! Üdv.: egy 31 éves

| köhögés
| Szendei, K.; Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2020 ;26(február)   InforMed

Válasz:  Türelem, tüneti terápia mellett (köptető, hurutoldó, gargalizálás, stb.), mást nem tud tenni.

2020-02-08 17:50:04
| köhögés

A köhögés leggyakoribb okai

A köhögés a légutak szabaddá tételére szolgáló védekező mechanizmus. Nem mindig lehet eldönteni, hogy mi okozza, de vannak azért az egyes típusokra jellemző tünetek.


Kidobott pénz a köhögéscsillapítók szedése

Nincs bizonyíték arra, hogy az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek bármilyen kedvező hatással járnának - állapították meg a Bázeli Egyetem kutatói tanulmányukban, mely a British Journal of General Practice című szakfolyóiratban jelent meg.


Szamárköhögés

A szamárköhögés (pertusszisz) a Bordetella pertussis baktérium által okozott nagyon fertőző betegség. Általában elhúzódó, magas hangmagasságú, mély bordaközi behúzódással járó légzésben végződő köhögési rohamokat okoz, ami a szamár ordításához hasonlít.


Makacs köhögés – a visszatérő hörgőgyulladás kezelése

Sokszor panaszkodnak az óvodát kezdő gyerekek szülei: "Épp hogy csak egypár napig van az óvodában, és máris újra ledönti valami a lábáról."


Köhögéscsillapítás

Ha por vagy váladék irritálja a torkunkat, köhögünk, így tisztítja ki a szervezet a tüdőt és a légcsövet. A nátha vagy az influenza okozta köhögés magától is elmúlik, de ha súlyosabb betegség a köhögés oka, kezelni kell. Többféle olyan módszer is létezik a köhögés csillapítására, amelyektől jobban érezzük magunkat.


Web Design & Development Prowebshop