Torokban gombóc, 30 éves beteg

Kérdés: Az én problémám kb. egy hónapja kezdődött, egy hirtelen jött, és furcsa gégegyulladással. Nátha nem volt, csak nyeléskor égető. Eddig még számomra ismeretlen fájdalommal és rekedtséggel. Ehhez társult még a tüszős mandulám is. Antibiotikumot kaptam és el is múlt a fájdalom, rekedtség.
Mikor visszamentem dolgozni mégsem volt minden rendben (tanár vagyok, 30 éves), ha emeltem a hangom gombócot éreztem a torkomban. Lassan ez is megszűnt, de azóta változatos tüneteket produkálok: gyakran kell köszörülni a torkom és a gombóc hol itt, hol ott nyomja a torkomat. Van úgy, hogy az orrgaratnál érzem, van úgy, hogy a gégénél, ma épp a gége alatt érzem úgy, hogy irritálja valami. Hol rosszabb, hol jobb. Kiszárad a torkom, néha már úgy érzem, beszűkül a légcsövem, és nem kapok majd levegőt, aztán ez az érzés varázsütésre elmúlik. Néha a nyelés nem olyan gördülékeny, mint máskor.
Már arra gondoltam, nem pszichésen produkálom-e ezeket a változatos tüneteket? Az első toroknyomódásos tünetek után voltam fül-orr-gégészeten, ahol egy gyors torokba nézés után azt mondták, az antibiotikumok gyomorra való káros hatása okozza a nyomó érzést. Mindehhez még hozzá kell tennem a nyáron szintén a fül-orr-gégén volt egy pánikba torkolló szálkakiszedésem (a bespriccelt Lidocaintól azt éreztem, megfulladok ott rögtön). Ez maradandó élmény volt a számomra. Ezek után már tényleg nem tudom, hogy egy lassan múló torokfertőzés, vagy túlerőltetés, esetleg beképzelés okozza a problémáimat?
Ön szerint?

| Az Orvos válaszol - Dr. Kótai Zsuzsa főorvos   InforMed | Kótai, Zs.
A tünetek alapján részletes fül-orr-gégészeti kivizsgálás lenne szükséges. A torok gombóc-érzése lehet krónikus garat- vagy gégegyulladás következménye, de lehet a pszichés terhelés miatt is. Gyakran okoz ilyen panaszt az un. reflux betegség is, melyet gasztroenterológiai kivizsgálás tud eldönteni. A régebben történt Lidocainos érzéstelenítés tartós bajt nem tud okozni, a hatása fél-egy óra alatt elmúlik.
2007-10-26 14:56:05
|
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop