Detektoros vizsgálat - Aggódó anyuka

Kérdés:  Kislányom 21 hónapos. Múlt héten kedden felmerült a gyanú, hogy gombelemet nyelt. Megtalálta a fiókban, pár percet volt csak a nagyobb gyermekünkkel, játszottak. Mivel a kivett elem nyálas volt, és nem tudtuk hány volt pontosan a dobozban, így felhívtam párom, aki dolgozott. Anyukámmal voltunk itthon.
Párom azt tanácsolta, nézzük meg neki az ő hobbi fémdetektorával, biztos kimutatja, ha esetleg lenyelte. Tudom, furán hangzik, de ott, akkor idegességemben jó ötletnek tűnt. Meg is kérdeztem páromat, hogy jó ötlet? Nem káros ez a babára? Azt mondta, ne hülyéskedjek, dehogy, hiszen ugyanezen az elven működik a fémdetektoros kapu is az áruházakban. Így kislányomnak többször is megnéztük vele a pociját. Mindig sípolt, így ismételtük. Ez olyan fémkereső, amivel az erdőt járják a hobbikeresők, nemrég kapta ajándékba. Ezután viszont felkaptuk a kislányt, és irány a kórház, megröntgenezték, szerencsére nem találtak a pocijában elemet.
Most viszont több dolog miatt is aggódom, kérem, ne nézzen hibbantnak, aggódom a kislányom miatt. Már másképp csinálnám a dolgokat. Aggódom, hogy a sok röntgen (mivel nem ezek voltak az első, hanem már volt neki több is) kárt okozhat neki kicsi kora miatt.
Most 3-at csináltak, előzőleg pedig már volt neki 2x2 db.
Még jobban aggódom viszont a detektor miatt, hogy megvizsgáltuk vele a babát. Már nem tenném! Hittem páromnak, hogy nem okozunk vele kárt. Igaz ez doktor úr? Tényleg nem lesz tőle baja? Ha esetleg Ön nem tud rá választ adni, hova forduljak? Vagy higyjek páromnak, hogy nem káros? Anyaként én csak az aggódást érzem, mert nem értek a detektorhoz. Vagy nyugodjak meg?
Válaszát előre is köszönöm!

| Az Orvos válaszol - Dr. Vígh Elek 2010 ;15(októberi)   InforMed | Vígh, E.
Válasz:  Kedves Anyuka!
Sem a röntgenektől sem a detektortól nem lesz baja.
Üdvözlettel
2010-10-28 23:43:10
|
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop