Hiperaktivitás?

Kérdés:  Romániában élő anyuka vagyok, akinek van egy 5 éves és 5 hónapos kislánya. Eddig 2 lázgörcse volt, de viselkedési problémánk van, nem hajlandó a kislányom semmi szín alatt szót fogadni, semmit sem hajlandó a kérésemre megtenni, mindig mindent a saját feje után csinál. Ugrál, nem köti le őt semmi, ha pedig rászólok, nem is hallja, mit mondok. Ha erélyesebben szólok, kezd a lakásban szaladni ordítva, és kiabálja, hogy nem vagyunk jó szülők, pedig mindent megadunk neki. Amúgy is nagyon válogatós, nem hajlandó megkóstolni ételeket. Már nem tudom hogyan álljak a dolgok mellé, 4 éve nyugtatóval élek, de sokszor már így sem bírom visszafolytani az indulataimat. Már nem tudom mitévő legyek. Neurológiára elvittük már több alkalommal, de azt mondták, hogy semmi baja. Nem tudok vele vásárolni elmenni, kiveri a hisztériát, nem érdekli hol vagyunk. Kezdek aggódni, mert kitöltöttem különféle teszteket és az lett az eredménye, hogy hiperaktív a gyerekem.
Tudomásom szerint ez komoly probléma. Ebben a korban még megengedhető az ilyen viselkedés? Egész nap ketten vagyunk itthon, és már sokszor nagyon kiborít.
Mit tanácsol?
Előre is köszönöm!

agresszív gyerek, hiperaktivitás, agresszív gyerek | Az Orvos válaszol - Dr. Vígh Elek 2010 ;15(novemberi)   InforMed | Vígh, E.
Válasz:  Kedves Anyuka!
Mindenképpen utána kell járni a dolognak, gyermekpszichológushoz forduljanak.
Üdvözlettel

Kapcsolódó cikkek a Pszichés zavarok, elmebetegségek rovatban olvashatók.

2010-12-09 19:40:54
| agresszív gyerek, hiperaktivitás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop