Tableteket tesztelnek a légi mentők

Negyven táblagépet szerzett be a Magyar Légimentő Nonprofit Kft., így elkezdhető a papíralapú dokumentáció kiváltása a légimentő-bázisokon - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

egészségügy, légimentők | MTI Hírek13 | MTI
Az egyelőre tesztfázisban működő, fedélzetre is felvihető kis számítógépekkel naponta több órányi adminisztrációt váltanak ki, hiszen megtervezhető az útvonal a baleset helyszínére és onnan a kórházba, kiszámítható a szükséges üzemanyag, menetidő, illetve a sérült állapotát rögzítő esetlap útközben átküldhető a beteget fogadó intézménynek.

A táblagépeket hetek óta tesztelik a budaörsi légi bázison.

A közlemény idézi Boros Ákost, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tervező-dokumentációs mérnökét, az elektronikus rendszer adminisztrátorát, aki szerint a tabletekkel a baleseteknél eddig papíron rögzített esetlapok is kiválthatók majd, ami az jelenti, hogy a mentőszemélyzet elektronikusan, a helyszínen tudja rögzíteni a sérült állapotát. Ezeket az esetlapokat eddig papírra írták, amit aztán a repülések után számítógépre vittek fel - ismertette.

Gorove László, a kft. ügyvezetője elmondta, hogy a jelenleg tesztelt, majd a tableteken futó esetdokumentációs program képes lesz arra is, hogy kommunikálni tudjon az EKG defibrillátor egységgel, vagyis a készülék által mért adatokat - a beteg vérnyomása, pulzusa, véroxigénszintje - vezeték nélküli kapcsolaton keresztül tudja majd fogadni a monitorról, és automatikusan rögzíti az esetdokumentációban.

A tabletek az előírásoknak megfelelően korlátozottan, kizárólag repülő és orvosi feladatkörök ellátására használhatók, vagyis más program nincs a számítógépeken.

Az eszközöket hétmillió forintért vásárolták.

| egészségügy, légimentők
2017-11-21 16:38:12


Hűlés, hőguta, kiszáradás

Tartós nyári kánikula veszélyes lehet az egészségeseknek és a betegeknek (elsősorban szív- és érrendszeri, magasvérnyomás- és pajzsmirigybetegek) is. A három fő ár...


Antidepresszáns, elesés, csípőtáji törés

Az antidepresszánsokat vagy opioid tartalmú gyógyszereket szedő idősebb emberek esetében több mint kétszeres a kockázata annak, hogy csípőtáji törést szenvedjenek, a ...


A csípő- és térdprotézis-műtétekről

Manapság egyre nő a csípő- és térdműtétek száma, és számuk emelkedést mutat. Anyáink és nagyanyáink 70 éves korukban kerültek az ortopéd sebészhez, hogy új íz...


Az a női táska

A női táskák mérete egyre hatalmasabbra nő, egyre több dolgot lehet cipelni bennük, így egyre több nőnek fáj a válla, merev a nyaka, és az ortopéd orvosok, gyógymass...


A térdfájdalom és artroszkópia

50 éves kor felett gyakran végeznek degeneratív elváltozás (porckopás, artrózis) okozta térdfájdalom miatt artroszkópos beavatkozást, de egy új tanulmány szerint, mely...