Hirdetés

A mágneses orrkarikák veszélyesek lehetnek

Rémálom egy szülő számára, ha a gyereke mágneses karikát tesz az orrába, majd nem tudja kivenni.

mágnes, karika |

The New York Times Health News Service   Medincorp | Tye, L.

Ez történt a salemi dr. Terry J. Garfinkle 10 éves betegével, Az orvos levelet írt a szerkesztőségnek, hogy megossza tapasztalatait, a levelet le is közölték a New England Journal of Medicine-ben.

A kislány a fülbevalókat, amelyek egy kis ékszerrel díszített fémdarabból valamint egy apró, de erős mágnesből állnak, az orrába tette, hogy úgy nézzen ki, mintha átfúrt testékszert hordana. Néhány órával később valamit érzett az orrában és a karikák kiestek, ám a két mágnes egymáshoz tapadt az orrsövénye két oldalán, ami igen nagy fájdalmat okozott neki. El kellett mennie a rendelőbe, ahol végül is csipesszel távolították el a mágnest.

Garfinkle, a massachussettsi Society of Otolaryngology, Head and Neck Surgery elnöke legalább öt ilyen esetről tud az északi parton. ''Az orrba vagy a fülbe tett idegentestek egy idő után egyrészt kellemetlenek lehetnek, sőt esetleg veszélyesek is. Megvan az esély arra, hogy belélegzik és a garatba kerül.

Megjelent: The Boston Globe

mágnes, karika

2002-07-31 21:07:03

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop