Vizsgálatra kórházba vittek három dolgozót az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) budapesti irányítóközpontjából, mert áramütés érhette őket kedd délután - közölte a mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
Égésmegelőzési- programot indított gyerekeknek a fővárosi Bethesda Gyermekkórház, hogy az égési sérülések veszélyeire hívják fel a figyelmet. Rideg Gyula, a program vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában elmondta: Magyarországon évente 1500 gyermek ég meg úgy, hogy kórházba kerül.
Felgyújtotta magát és súlyosan megsérült egy volt rendőrségi alkalmazott szombaton Budapesten, a Teve utcai rendőrszékháznál, majd berohant az épületbe - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Veszélyes tűzijátékokra hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden honlapján.
Megóvhatná a katonákat az életveszélyes bőrégésektől egy új álcázó festék, amely védi a bőrt a robbanószerkezetek detonációjánál keletkező égető hőtől - idézte amerikai kutatók eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap.
Kielégítő az állapota a hét hónapra született újszülöttnek, akinek édesanyját Somban hétfőn halálos áramütés ért - közölte a veszprémi Csolnoky kórház főigazgatója az MTI érdeklődésére.
Áramütés miatt annyira elfelejtette anyanyelvét egy szlovák férfi, hogy nyolc évvel a csapás után is csak töri a szlovákot - adta hírül a Právo című cseh napilap.
Az ausztrál dr Fiona Wood részvételével kifejlesztett módszer alapján 48 órán belül az égett területre fújható spray állítható elő. A beteg bőréről leheletvékony, sajátvért is tartalmazó bőrt nyernek, melyből elkészítik a fújható anyagot.
A gyermek- és fiatalkorban bekövetkezett égési sérülések a beteg és a hozzátartozók számára egyaránt súlyos fizikai és lelki következményekkel járnak. Magyarországon több halálos kimenetelű, vagy kórházi kezelést igénylő égési sérülés történik évente. A sérülés leggyakrabban az 5 éves kor alatti gyermekeket és a 65 év feletti felnőtteket sújtja, mivel ők nehezebben tudnak elmenekülni a helyszínről, és nehezebben mérik fel a helyzet súlyosságát is.
Az áramütés okozta sérülés a testen áthaladó áram hatására létrejött károsodás,
mely egyaránt származhat a szövetek hőhatás következtében fellépő égéséből és
a belső szervek működésének károsodásából is.