Meghalt az Érden elgázolt másik csecsemő is

Meghalt az Érden elgázolt másik csecsemő is szerdán - közölte Balázs Magdolna, a fővárosi Szent János Kórház kommunikációs vezetője az MTI-vel.

autóbaleset, gázolás | MTI Hírek 2012 ;9
Torgyik Pál, a kórház orvos-igazgatója a részletekről szólva újságíróknak elmondta: a három hónapos gyermeket már a kórházba szállítás közben is hosszan próbálták újraéleszteni. Bár az intenzív osztályra felvett, sokkos állapotú kislány életfunkcióit minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeztek fenntartani, a fejét ért sérülések légzési-keringési összeomlást okoztak, és ennek következtében szerda délelőtt meghalt - fogalmazott az orvos-igazgató.

Az ikrek babakocsiját az érdi Szövő utcában az úttest szélén tolták a szülők hétfő este, amikor egy 63 éves helybéli asszony az autójával - eddig tisztázatlan körülmények között - elsodorta a babakocsit. A mentők mindkét kislánynál a klinikai halál beálltát állapították meg. Egyikük vérkeringését sikerült újraindítani - őt vitték a Szent János Kórházba -, testvére pedig még aznap meghalt a Heim Pál kórházban.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy kedden kihallgatták a gázolót, de nem kívánt vallomást tenni. Az asszony őrizetét megszüntették, szabadlábon védekezhet az ellene halálos közúti baleset okozása miatt indított eljárásban.

A rendőrség még nem ismeri a kirendelt szakértők véleményét és a csecsemők szüleinek információit, így egyelőre tisztázatlanok a gázolás részletei - nyomatékosította korábbi mondandóját szerdán a szóvivő.
| autóbaleset, gázolás
2012-06-21 02:24:05
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop