Fordítva: a nyomást csökkentve a levegő kitágul. Példának okáért, ha a nyomás kétszeresére nő (10 m mélyre merülve), akkor a levegő térfogata a felére csökken, illetve a nyomást a felére csökkentve (10 m mélyről felmerülve) a levegő térfogata a kétszeresére nő. Ha tehát a búvár 10 méter mélyen teleszívja a tüdejét levegővel, és úgy emelkedik a felszínig, hogy közben nem tud akadálytalanul kilélegezni, akkor a levegő térfogat a kétszeresére nőve túltágítja a tüdőket, ami néha halált is okozhat. Ez magyarázza, hogy miért tilos a légzőkészüléket használó búvároknak felmerülés közben visszatartani a lélegzetüket. A víz alatt belélegzett levegőt felmerülés közben teljesen ki kell lélegeznie - még akkor is, ha csak egy úszómedence fenekéről való fölszállásról van szó.

Mivel nagyobb nyomáson a levegő összenyomódik, ezért a víz alatt vett levegőben a felszíninél sokkal több molekula található. A 20 m mélységben (3 atmoszféra nyomáson) vett levegőben például háromszor annyi molekula van, mint a felszínen, emiatt a palackban lévő levegő is háromszor olyan gyorsan fogy ki. Következésképp minél mélyebbre merül egy búvár, annál gyorsabban használja el a levegőtartalékát.

Mivel az összenyomott levegő sűrűbb, vagyis több molekulát tartalmaz, mint a felszínen lévő, a búvárnak nagyobb erőfeszítésébe kerül a légvétel. Emiatt a légzés nehezebb és mélyebb. Néhányan képtelenek a széndioxidot megfelelően kilélegezni, ami így felszaporodik a vérben és pillanatnyi eszméletvesztéseket okozhat.

A visszaforgatásos rendszerű légzőkészülékek csökkentik a szükséges gázmennyiséget, így teszik lehetővé, hogy a búvár tovább maradhasson víz alatt. Erre példa a zárt levegő-visszaforgatásos légzőkészülék, ami a kilégzett levegőt lélegezteti be újból, és csak friss oxigént kever hozzá. A szükséges friss oxigén csak a belélegzett levegő kb. 5%-a, és ez mélyebbre kerülve sem nő, így a legtöbb merülésnél kevesebb gázra van szükség. A visszaforgatásos rendszerű légzőkészülékek egyik legnagyobb hátránya, hogy a búvár által az oxigénfogyasztással közel azonos mennyiségben termelt széndioxidot kémiai anyaggal kell elnyeletni. Ha az elnyelt gáz mennyisége nem elegendő, akkor az újra belégzett levegőben a széndioxid felszaporodik. Az a búvár, aki ezt - a légvételek sűrűbbé válásából, vagy a légszomjból - nem veszi észre, elveszítheti az eszméletét.

A széndioxid rendellenesen magas szintje (széndioxid-mérgezés) pillanatnyi eszméletvesztéseket és az éberségi szint csökkenését okozhatja. Néhány embernél azért halmozódik fel a széndioxid, mert munkavégzés közben nem emelkedik meg kellő mértékben a légzésszámuk. A széndioxid magas szintje növeli az oxigénmérgezés hatására kialakuló görcsrohamok valószínűségét és súlyosbítja a nitrogén okozta kábultságot. Azoknál a búvároknál, akiknek a merülést követően gyakran fejfájásuk van, vagy a többiekkel versengve szándékosan kevés levegőt használnak, valószínű a széndioxid-felhalmozódás.

A búvárkodást a hideg és a rossz látási viszonyok is megnehezíthetik, és problémát jelenthetnek az erős vízáramlatok, amelyek miatt nagyobb erőkifejtésre van szükség. A víz alatt gyorsan létrejöhet kihűlés,s ami esetlen mozgást és rossz ítélőképességet okoz. A hideg víz hatására az arra hajlamos egyéneknél halálos szívritmuszavarok léphetnek fel. A szennyezett levegő miatt kialakuló szénmonoxid-mérgezés cselekvőképtelenné teheti, de akár meg is ölheti a búvárt. A szénmonoxid-mérgezés tünete lehet hányinger, fejfájás, gyengeség, esetlenné vált mozgás és a szellemi működés zavarai. A gyógyszerek, az alkohol és minden más élvezeti szer előre nem látható hatást válthat ki merülés közben.