Az érdeklődés nemcsak a legrégibb városi futóverseny helyszínén, hanem világszerte nagy volt, mert a soron következő, hasonló sportrendezvények szervezői is szándékoznak ilyen képzést tartani.

A bostoni a legrégebbi, évente megrendezett maratoni futóverseny. Először 1897-ben rendezték meg, akkor 18 résztvevő vágott neki a távnak. A legtöbben 1996-ban voltak: akkor 35 000 futó fejezte be a versenyt.

Boston a maratoni futások egyik legnehezebb helyszíne, komoly megterhelés ró a sportolók szervezetére. Az amerikai nagyvárosban verseny közben 2002-ben volt az utolsó haláleset, de az idei esemény vezető orvosa, Aaaron Baggish úgy gondolta, hogy két napon keresztül minden részt vevő futót vagy nézőt megtanítanak újraéleszteni.

A gyorstanfolyam 20-30 perc volt. A résztvevők videós bemutatón láthatták a tennivalókat: a halál beálltának megállapítását, majd a hátára fektetett ember mellkasának percenként százszor történő, erős nyomását, egészen addig, amíg a szaksegítség odaér és szükség esetén lélegeztetni is kezdi az áldozatot.

Ezt a műveletet olyan babán is gyakorolhatták, amelyik mérte a mellkas összenyomásának erejét és tempóját. Régebben a hirtelen halált halt embert lélegeztetni is javasolták, de japán, svéd és amerikai vizsgálatok azt bizonyították, hogy a szájüregbe fújt levegő nagyrészt nem a tüdőbe, hanem a gyomorba kerül és nagy időveszteség a szívműködést pótló mellkas-nyomás szempontjából.

Aki elvégezte a félórás oktatást, az karperecet kapott. Ez jelezte, hogy megtanulta a szaksegítség megjelenéséig szükséges tennivalókat. Baggish és munkatársai hangsúlyozták, hogy hirtelen, váratlan szívhalál esetén az áldozat sorsát az dönti el, hogy mikor kezdik el az újraélesztést. Minden üres perc, amikor a környezet csak tehetetlenül néz, tíz százalékkal csökkenti az újraélesztés sikerének esélyét.

Az április harmadik hétfőjén rendezett idei versenyre 22 426 futó nevezett és mintegy félmillió néző állt a pálya szélén.

Haláleset nem fordult elő, de sokan megtanultak újraéleszteni.