Tudnivalók a vízbefúlásról
Előfordul, hogy a fuldoklásnak az a legbiztosabb jele, hogy az illető nem úgy néz ki, mint aki bajban van. Csak úgy, mintha taposná a vizet és épp felnézne. Nem úgy, mint a tv-ben.
Előfordul, hogy a fuldoklásnak az a legbiztosabb jele, hogy az illető nem úgy néz ki, mint aki bajban van. Csak úgy, mintha taposná a vizet és épp felnézne. Nem úgy, mint a tv-ben.
Egy New York-i kórházban vasárnap elhunyt egy húszéves diák, aki pár nappal korábban egy connecticuti egyetemen megrendezett palacsintaevő-versenyen kezdett fulladozni.
Mindennapi életünk során számos olyan kisebb balesetet szenvedhetünk el, amelyeknek komolyabb következményei lehetnek, ha elbagatellizáljuk a dolgot.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 2016-ban immár negyedik éve mérte fel az elsősegély tudást Nagy Elsősegély Tesztjében, ahol több mint 1300 főt kérdezett meg.
Mivel a hozzá nem értő önkéntes segítség több kárt okozhat, mint hasznot, az alábbiakban néhány tévhitet kívánunk eloszlatni az elsősegélynyújtással kapcsolatban, és a leírjuk tennivalókat is.
Megfulladt egy hároméves gyerek a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban, miután a torkán akadt egy Kinder tojásba rejtett apró játék - közölte szerdán a csendőrség a boncolás eredményét.
Hiába a sok figyelmeztetés, sajnos minden évben vízbe fulladnak gyerekek, pedig a tragédia néhány egyszerű lépéssel szinte minden esetben megelőzhető. Fulladás pici gyerekeknél apró tárgyaktól, ételtől is bekövetkezhet, de ezt is meg lehet előzni.
„Buli tréninget” tartottak 16-17 éves fiataloknak a Semmelweis Egyetem orvosai az SE Intenzív Terápiás, Aneszteziológiai és Sürgősségi Továbbképző Orvoskongresszusa (SIASTOK) keretében, ahol idén kiemelten foglalkoztak a fiatalok problémáival.
Az idei bostoni maratoni futóverseny előtt két napon át mind a versenyzők, mind a nézők megtanulhatták a hirtelen szívhalálból történő újraélesztés alapjait: a technika segítségével amivel bárki életet menthet, amíg a szakképzett segítség is odaér.
A magyarok mindössze 0,3 százaléka tud szakszerűen elsősegélyt nyújtani, pedig egy baleset, rosszullét során egy jól felkészült elsősegélynyújtó gyors és szakszerű beavatkozása életet menthet - hívja fel a figyelmet a Magyar Vöröskereszt az elsősegélynyújtás világnapján.
Az InforMed által nyújtott információ célja, hogy segítse a látogatók és orvosuk közötti kapcsolatot, nem pedig, hogy pótolja!