A mobiltelefon átka
Sok fiatal előnyben részesíti az SMS üzenetekkel való kommunikálást a beszélgetéssel szemben, pedig a legújabb vizsgálatok szerint úgy tűnik, hogy a billentyűk kitartó nyomkodása nyak- és válltájéki fájdalmat is okozhat. Amerikai közegészségügyi szakemberek kimutatták ugyanis, hogy minél több időt töltenek a fiatalok SMS-ek írásával, annál gyakrabban panaszkodnak nyaki és háti fájdalomra.
A kutatók megfogalmazása szerint a testtartás hasonló ahhoz, mint ami több órás számítógépezés alatt alakul ki: merev hátak és váll, és gyorsan mozgó ujjak. Mivel a fiatalok jelentős része tölt sok időt SMS-ek írásával, fontos tudni, hogy milyen hatással van ez a tevékenység az egészségünkre.
A kutatók 138 fiatal esetét hasonlították össze, hogy kimutassák a hát- és vállfájás, illetve a naponta megírt SMS-ek száma között fennálló esetleges összefüggést. A résztvevők egy test-térkép segítségével számoltak be arról, hogy mely tagjaik fájnak.
Csak a férfiaknál sikerült összefüggést kimutatni, náluk a vállfájás gyakorisága és a naponta megírt üzenetek száma között egyenes arányosság volt megfigyelhető. Feltételezésük szerint ez azért van, mert a férfiak egyébként is hajlamosabbak az ilyen jellegű panaszokra.
A kutatók hangsúlyozták, hogy ez egy tájékozódó jellegű vizsgálat volt, így még sok kérdés maradt nyitva: például tisztázatlan maradt az is, hogy miért nem a könyök vagy a csukló területén alakul ki fájdalom.
WebMD, kép: sxc.hu
| gerincpanaszok, mobil, SMS
2023-01-19 15:23:14