Legutóbbi cikkek

Az FDA törzskönyvezte a mesterséges nyaki porckorongot

2007. 07. 18

A Prestige Cervical Disc néven forgalmazott mesterséges porckorong az első, amelyet az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala elfogadott.

A krónikus hátfájás jelei az agyban

2007. 02. 19

Német kutatók egy csoportja megállapította, hogy a krónikus hátfájással küszködők agyában apró szerkezeti elváltozások észlelhetők. A kutatók szerint ez bizonyíték arra, hogy a betegség valóságos, és egyben alapul szolgálhat a kezelési megoldások kutatásához is.

A porckorongsérv műtéti beavatkozással sem gyógyul jobban

2006. 11. 27

Az erős fájdalommal járó porckorongsérvvel kapcsolatban két nagyszabású, az amerikai kormány által megrendelt vizsgálatot is lefolytattak, de nem találtak egyértelmű okot arra, hogy a beteg inkább a műtétet válassza, semmint a kezelés más formáit.

Tippek hátfájósoknak

2006. 09. 02

Feküdni, állni, ülni -azt gondolhatnánk, ennél nincs is egyszerűbb! Hiszen születésünk óta tudunk feküdni, önállóan ülni pedig már néhány hónappal első születésnapunk előtt. Aztán megtanulunk állni, ugrálni, futni. A gyerekek élnek is lehetőségeikkel: a világ semmilyen hatalma sem kényszeríthetné őket arra, hogy nyolc órán keresztül egy széken üljenek. Nem is fáj a hátuk!

Csigolyaplasztika – egy vitatott eljárás

2005. 09. 02

1993-ban alkalmazták először azt az eljárást, amelynek során a csontritkulás következtében eltört csigolyába csontcementet fecskendeztek be. A vertebroplasztikának nevezett beavatkozás sokak fájdalmát csillapította, ám sem hatásmechanizmusa, sem a kimenetele még nem ismert. Három év alatt, 2001 és 2004 között a beavatkozások száma közel megduplázódott, 14 ezerről 27 ezerre.

Derekas emberek (2.) Gerincpanaszok nélkül...

2004. 10. 02

Derekunk rendkívül sérülékeny. Így senkit sem lep meg az az adat, mely szerint a felnőttek több mint 80%-a életében legalább egyszer szenved derékfájástól... Cikkünk második részében tovább folytatjuk a gerincpanaszok enyhítésére, megelőzésére szolgáló gyógymódok felsorolását.

Derekas emberek 1. - Gerincpanaszok nélkül...

2004. 08. 30

Derekunk tartja testsúlyunk java részét, így majdhogynem természetes, hogy ez a testtájunk rendkívül sérülékeny. A felnőttek több mint 80%-a szenved derékfájástól legalább egyszer az életében. Ráadásul az érintettek több mint felénél vissza is térnek a panaszok...

Degeneratív ("kopásos") gerincbetegségek

2002. 12. 04

A nemzetközi statisztikák szerint az iparilag fejlett országokban a felnőtt lakosság mintegy 90 százaléka szenved életének egy periódusában nyak-, hát- vagy derékfájástól. A panaszok egy része hirtelen kezdődik (akut tünetek), máskor lappangva, fokozatosan jelentkeznek (krónikus), néha heveny szakaszba is átmehetnek.

Spondilitisz ankilopoetika (SPA)

2002. 12. 04

Az SPA (Bechterew-kór néven is ismert betegség) a gerinc kisízületeinek és szalagjainak gyulladását jelenti, mely végső soron a gerinc teljes merevségével járhat. Néha más ízületek is megbetegedhetnek: főleg a csípő-, térd-, vállízületek gyulladása társul a gerincfolyamathoz.

Fókuszpontban: a gerincpanaszok

2002. 11. 29

Mintha egy vírusos megbetegedésről lenne szó, olyan tömegesen fordul elő napjainkban a hátfájás ­ különösen a 20-30 éveseknél.A fiatal nők még inkább veszélyeztetettek, mint a fiatal férfiak. Mi történik tulajdonképpen a hátunkban? Ma mártudjuk,hogy a hátproblémák mögött csak ritkán húzódik meg valamiféle kóros elváltozás, például sérült porckorong, eldeformálódott csigolya, ingerelt ideg vagy gerincferdülés. A 15 év felettieknél szinte kivételnél nélkül kisebb-nagyobb elváltozást lehet felfedezni. Mégis, egyesek egyáltalán nem éreznek fájdalmat, mások pedig, akiknél alig észlelhető valamiféle rendellenesség, hihetetlenül szenvednek. Talán szimulálnak? Nem, semmiképpen sem.

4 | |
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop