A tavaszi- nyári házibalesetek

Mint minden évszaknak, a nyárnak is megvannak a legjellemzőbb, gyermekeket és felnőtteket veszélyeztető sérüléstípusai.

házibaleset, törés, metszett, seb, harapás, zúzódás, nyitott | Gyógy-ír   Kisalföld | Boross, Gy.
Megelőzés - elsősegély

Vegyük sorra először a gyermekeknél előforduló leggyakoribb veszélyhelyzeteket és sérülésfajtákat.

A kerékpár, a mászóka, a játszótér sok-sok örömet szerez az apróságoknak, de időnként mégis bajok forrása lehet. Ilyen esetben leggyakoribb az alkar-, csukló-, és könyöktáji törés, de kisebb-nagyobb bőrsebek is előfordulhatnak. Sajnos a légpuska is sokszor kerül gyermekkézbe, könnyebb-súlyosabb sérüléseket okozva a felelőtlen, önjelölt "lövészeknek". Focizás, sportolás közben gyakori a boka-, a térd-, esetleg a lábszár sérülése.

Az enyhébb rándulástól-zúzódástól, a szalagsérülésen át a törésig, bármi megtörténhet. Ügyelni kell a kutyával, macskával, esetleg más állatokkal való játékra, mert az elővigyázatlanság következtében elszenvedett harapás eredménye csúnya, nehezen gyógyuló seb lehet!

LEGFONTOSABB A MEGELŐZÉS, ami persze nem a gyermek játéktól való eltiltását jelenti, inkább gondoljunk a lehetséges veszélyekre és kerüljük, vagy igyekezzünk minimálisra csökkenteni ezeket. Próbáljuk elmagyarázni fiainknak-lányainknak, hogy milyen bajok érhetik őket, és azok milyen következményekkel járnak. EGY ALAPOS, TÁJÉKOZTATÓ BESZÉLGETÉS MINDENNÉL HASZNOSABB!

Ne gipszes kézzel kezd a nyarat !

Mitévők legyünk, ha mindezek ellenére mégis megtörtént a baj?

Rándulás, zúzódás, törés esetén helyezzük nyugalomba a sérült végtagot - a kart, csuklót kössük fel, a bokát, a térdet fáslival rögzítsük.

Nem csak az "eleven" gyerek sérülhet meg!

Amennyiben nyílt sérüléssel állunk szemben, a seb környékét fertőtlenítsük és a sebet tiszta, lehetőleg steril kötéssel fedjük. TILOS A NYÍLT SEBRE SEBHINTŐPORT SZÓRNI!!! Kerüljük ezt, a sokak által tévesen alkalmazott módszert, mert a sérültnek további megpróbáltatásokat, az orvosnak bosszúságot és ellátási nehézségeket okozunk!

MINDEN FRISS SÉRÜLÉS ESETÉN TANÁCSOS SZAKORVOSHOZ FORDULNI, mivel időben végzett szakellátás esetén a fenti sérülések nagy százaléka jól és viszonylag gyorsan meggyógyul!

Persze nemcsak a srácokat - de minket is érhet baleset!

Tavasszal, nyáron megszaporodnak az építkezések, ilyenkor gyakran lépünk deszkából kiálló szegbe, leeshetünk pallóról, lehulló tégla sértheti valamely testrészünket. Favágás során a fejsze is veszélyes lehet! Ugyancsak gyakoriak a mosogatás, konyhai munka közben elszenvedett, kés, vagy üvegpohár okozta metszett sebek, melyek bár első látásra néha aprónak tűnnek, mégis sokszor ín-, és idegsérüléssel járnak. A kerti munkában nagy segítséget nyújtó fűnyíró is ellenünk fordulhat, komoly láb, vagy - javítás, tisztítás esetén - kézsérüléseket okozva. Az állati harapás, lövés, vagy sport eredetű sérülések minket is veszélyeztetnek, nemcsak gyermekeinket.

A végére hagytam a sokszor durva károsodást okozó házi szerszámot, a "körfűrészt". Fogazata erősen roncsol, nem ritkán anyaghiányt hagyva maga után. ITT IS A MEGELŐZÉSNEK VAN A LEGNAGYOBB JELENTŐSÉGE! Felnőttekről lévén szó, a balesetek előidézésében nem elhanyagolható az alkohol szerepe! NE SPORTOLJUNK, NE VÉGEZZÜNK HÁZI-, vagy KERTI MUNKÁT ITTAS ÁLLAPOTBAN! Ilyenkor megnyúlik a reakcióidő és ez már elegendő ahhoz, hogy a végzetes mozdulat bekövetkezhessen! Ha minden elővigyázatosságunk ellenére mégis sérülést szenvedünk, teendőink megegyeznek a fentebb leírtakkal: Rándulás, zúzódás, szalagsérülés és törés esetén nyugalomba helyezés, nyílt sebnél fertőtlenítés és steril fedés. FRISS SÉRÜLÉSSEL MINDIG JELENTKEZZÜNK A BALESETI SZAKRENDELÉSEN, mert az elhanyagolt esetek elhúzódó gyógyulással, esetleg szövődményekkel járnak!

Végül nem árt, ha megjegyezzük: A MEGELŐZÉS AZ ÉPSÉG LEGFŐBB ZÁLOGA!

| házibaleset, törés, metszett, seb, harapás, zúzódás, nyitott, seb
2002-07-18 12:36:46
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop