Hirdetés

Vérzéscsillapítás a harctéren

A QuikClot nevű anyagot az amerikai hadsereg fejlesztette ki, hogy a háborúban megsérült és elvérzett katonák számát csökkentsék. A katonák 85 százaléka a sebesülés utáni egy órán belül veszti életét. A vérzés csillapítása 20 százalékukat megmenthetné.

vérzéscsillapítás, QuickClot |

InforMed Hírek 2006 ;4   InforMed | Dobos, L.

Az anyagot már használja a haditengerészet és egyes rendőrosztagok is. A porózus ásványi anyagot a sebbe szórják, ahol vizet szív fel, ezzel meggyorsítja a vér alvadását. Laboratóriumi kísérletek során a QuikClottal kezelt vér kevesebb mint 2 perc alatt alvadt meg, míg anélkül ehhez 10 perc kellett. Állatkísérleteknél 100 százalékos volt a túlélési ráta.

Az anyag szélesebb körben való elterjedésének az áll útjában, hogy az anyag megkötésekor hőt bocsát ki, egyes esetekben másodfokú égést okoz. Elképzelhető azonban, hogy még így is megéri a kockázatot, mondják egyes szakértők. Jelenleg kísérletek folynak, hogy a kémiai reakció során keletkező hőt a minimumra csökkentsék.

A módszer előnye, hogy a por bármilyen alakú sebnél alkalmazható.

Egy másik új anyag is tesztelés alatt áll, a szilikonból és kalciumból álló ún. bioüveg. Itt a kalciumionok okozzák a vér gyorsabb alvadását, és mivel fecskendőből kinyomható, használata is könnyebb, ráadásul nem kell eltávolítani később a szervezetből, mint a másik, homokszerű anyagot.

New Scientist
vérzéscsillapítás, QuickClot

2006-03-24 09:29:14

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop