Terhesség - Mióma

Kérdés: 29 éves vagyok, közel két éve tapasztaltam először, hogy megváltozott a ciklusom, hosszabbá vált (38-39 nap), a vérzés erőssége megnőtt és ugyanakkor kevesebb ideig, 4-5 napig tartott. Mivel életmódváltással is egybeesett a változás, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. A hónapok teltével azonban egyre jobban vágytunk gyermekre, így felkerestem egy nőgyógyász magánrendelését, aki hüvelyi ultrahanggal vizsgált meg, és azt mondta, nagyon fejlett méhem van.
Mikor 2,5 hónap elteltével másik orvoshoz mentem, más városba, megállapította, hogy 4-5 hetes terhes vagyok, illetve, hogy meg van vastagodva a méhfalam, és miómám van. Közölte velem, hogy bármikor elveszíthetem a babát, és ennek kivédésére Utrogestant írt fel. Szerencsére nem történt baj, azonban újra orvost kellett váltanom, anélkül, hogy közelebbit tudtam volna meg a miómával kapcsolatban.
Az új orvost, mikor ezzel kapcsolatban kérdezem, azt mondta, hogy már annyira megnőtt és felpuhult, hogy nem látja, így nem tudom, mire számítsak, csak feltételezem a korábbiak alapján, hogy a méhfalban van.
Most 25. hetes terhes vagyok, a miómámnak nyoma sincs leleten, de a hasam nagyobb, mint amekkorát ilyen idős terhességnél eddig láttam. Nem vagyok tisztában azzal, hogy még most is veszélyt jelent-e a babámra nézve, és ha igen, mit tehetek ellene, illetve, hogy a szülésnél mire számíthatok? Erdélyből írok, itt amint látszik, elég esetleges a terhesgondozás a Magyarországihoz képest. Mivel több helyen utána olvastam a miómának, úgy döntöttem, hogy a következő héttől betegszabadságra megyek, a fentiek alapján helyesnek találja ezt, Magyarországon vajon veszélyeztetett terhes lennék? Tud tanácsot adni nekem?
Előre is köszönöm a válaszát!

terhesség, rizikófaktor | Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2009 ;14(májusi)   InforMed | Petróczi, I.
Javaslom, a körülményeket ismerő kezelő orvosával beszélje meg a gondját.
Neten át nem tudom eldönteni.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Terhesség - Rizikófaktorok rovatban olvashatók.

2009-06-18 20:14:46
| terhesség, rizikófaktor
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop