Alkoholista nagymama - Mit tehetek még?

Kérdés:  81 éves nagymamám erősen alkoholizált és általában minden este, amikor hazamentem, agresszíven támadott, üvöltött és különböző problémáit rugdosással és egyéb hasonló módszerre adta tudtomra, melyek miatt általában én voltam a hibás, vagy kiskorú gyermekem.
Mosakodni nem mosakodott, normális emberi kapcsolatot létesíteni nem tudott, szomszédokkal kiabált. Vagyis nem mindegyikkel, mert van olyan sajnos, akivel nagyon egyetértett, mert együtt ittak.
A szomszéd kihasználva alkoholos állapotát pénzét is elcsalta tőle. Egy alkalommal késsel fenyegetett meg, mondván, ha nem megyek arrébb, belém vágja. Egy ilyen nagy veszekedés után végül bekerült a pszichiátriára, ahol 10 napig volt bent. Mondanom sem kell, hogy eleinte ellenállt a kezelésnek. Nem igazán találtak nála problémát a diagnózis szerint, skizofrénszerű zavara van, enyhe demencia.
Kapott gyógyszereket Rivotriolt meg Hunpedriált. Sajnos az alkoholt azóta is nagyon kívánja, és mindent megtesz, hogy szerezni tudjon. Eddig sikerült megakadályozni, hogy alkoholhoz jusson. Továbbra is rendkívül ellenséges velünk hozzátartozókkal. Folyton azt hajtja, hogy mi hazudunk neki, mindenki igazat mond, csak mi hazudunk, meglopjuk, amit mi teszünk az rossz. Szerinte az nem normális állapot, hogy dolgozni járok ahelyett, hogy otthon lennék vele.
Próbáltam a háziorvossal beszélni arról, hogy esetleg az alkoholvágy ellen mit tehetnénk, de sajnos nem kaptam segítséget. Hozzáteszem, hogy amikor a bajok elkezdődtek is próbáltam segítséget kérni a háziorvostól, amit nem kaptam meg. Lehet az alkoholvágyat kezelni? Ha nem inna, és nem forognának a gondolatai az alkohol körül, akkor talán a viselkedése is megváltozna? A nyugdíját már nem adtam oda neki, hogy ne menjen el alkoholra.
Tehetünk valamit a család nyugalma érdekében, és annak érdekében, hogy esetleg ne történjen tragédia?

idős alkoholbeteg, kezelés, gondnokság, idÅ‘s alkoholbeteg | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2011 ;16(szeptemberi)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Nehéz ügy az alkoholbetegek kezelése, hátha még ilyen idős korban merül fel, amikor egyéb betegségek és állapotok is nehezíthetik. Ha a kedves nagymama a kórházi kezelés után Hunperdal és Rivotril kezeléseket kapott, feltételezem, hogy javaslatot is a további pszichiátriai ellenőrzésekre, amit a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban vagy szakrendelésen lehet megejteni, illetve a gondozó orvosával beszélni. Ha felmerül, hogy esetleg a beteg erősen befolyásolható vagy hosszútávon nem teljesen ura a cselekedeteinek, akkor a Gyámhatóságnál kezdeményezhetik a gondnokság alá vételi eljárást.

Kapcsolódó cikkek az Alkoholizmus rovatban olvashatók.

2011-10-10 01:37:11
| idős alkoholbeteg, kezelés, gondnokság
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop