Táplálkozási zavar?

Kérdés:  19 éves vagyok, 175 cm és 63 kg. A súlyom elméletileg ideális, de én nem így érzem. Mindig is kövér voltam, már születésemkor. Az ovis képeken nagyon duci vagyok. 12 éves voltam, mikor először tudatosult bennem, hogy kövérnek érzem magam és fogyni akartam (pedig mások szerint átlagosan néztem ki). Akkor próbálkoztam is, kihagytam jó néhány étkezést, de nem volt semmi eredménye.
2011nyarán kezdtem el komolyabban fogyókúrázni. 65 kg-ról indultam. Minden nap futottam (a futást 2009-ben kezdtem és akkor heti ötször futottam, de nem vittem túlzásba). Nyár végén-ősz elején már napi egy órát voltam kint futni, és emellett nagyon sokat tornáztam is. Igyekeztem nagyon keveset enni. Aztán jött a tél, így már csak a torna maradt és a kevés evés (500 kalória is alig volt meg egy nap); emellett minden nap hashajtót szedtem és néha - de viszonylag ritkán - próbáltam hányni.
Januárban 58 kg voltam, ekkor elkezdtem járni egy gyermekpszichológushoz - de nem az evés miatt. Szorongásos, depressziós zavar volt a diagnózis.
Áprilisban kórházban voltam egy hetet (szintén nem az evés miatt, bár ekkor 56 kg körül voltam). A kórházból nem hazamentem, hanem egy rokonhoz költöztem - ez április végén volt, és május végéig itt voltam. Ekkor 61 kg voltam. Aztán ahogy 18 lettem, költöztem anyuhoz. Nagyon eleresztettem magam, és meghíztam.
Nyár végén a doktornőnél, akihez jártam, megmértem magam, 66 kg voltam. Ez nagyon kiborított és megint fogyni akartam. Egy darabig koplaltam, aztán zabáltam. A súlyom ingadozó - télen és tavasszal volt, hogy 65 voltam, de volt, hogy 67-68. Koplalós-zabalós időszak azóta is tart.
Néha próbálkozom rendesen enni - nem számolni kalóriákat, és nem kihagyni étkezést - de nem sokáig tart, max. 2 hét talán.
Elnézést kérek, amiért ilyen hosszú lett, de szerintem ezek fontos információk. Egyik felnőtt ismerősöm aggódik értem, és szerinte orvoshoz kéne mennem.
Engem is idegesít ez az egész, de nem tudom, tényleg szükségem van-e orvosra, hiszen nem illik rám az anorexiás kórkép, mivel ahhoz a súlyomnak 15 kg-mal a normál alatt kéne lennie. És a bulimiás kórkép sem - mert bár vannak falásrohamaim, nem olyan nagy mértékűek - a napi kalória a falással együtt is 2500-3500 körül szokott lenni.
Nem szedek hashajtót, hányással csak néha próbálkozom, nem végzek túlzott testedzést (sajnos nincs rá időm).
Nem akarok olyan vékony lenni, mint egy anorexiás lány, mert az már túl vékony. Viszont undorító kövérnek látom magam, és szeretnék újra 58 kg lenni maximum. Gyűlölöm magam, ha eszek, de mégsem tudom megállni néha aztán néha hányni akarok, de nem sikerül. Inkább próbálok továbbra is keveset enni, de aztán újra és újra jön a kényszer, hogy egyek és egyek.
Akkor tömöm magam. Ilyenkor arra is vágyat érzek, hogy bántsam magam - régen nagyon sokszor megvágtam magam, de március óta nem csinálom. Nagyon nehéz, tegnap miután este jött a falásroham, és nem tudtam hányni, a falba ütöttem a kezem.
Ön szerint van valamiféle étkezési zavarom? El kéne mennem orvoshoz? Nem akarok orvoshoz menni, mert szerintem ez nem olyan súlyos, félek, hogy csak én problémázok ezen, és nem vennének komolyan. Gyógyszert semmiképp nem akarok szedni, mivel még suliba járok, és itthon senki nem tud a dologról, arra nincs pénzem, hogy magánorvoshoz járjak.
Nem tudom, mit tegyek!

evészavar, kivizsgálás, kezelés | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2013 ;18(augusztusi)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Végigolvastam hosszú levelét, amiben részletesen leírja betegsége történetét, a kezeléseket is. Sajnos bármennyire is hosszan írja le, ez nem helyettesít egy orvosi vizsgálatot, amire szerintem szükség van. Diagnosztizálni neten nagy felelőtlenség lenne, mégis úgy látom, van olyan baja, amivel pszichiáterhez kellene fordulni.-Mivel nagykorú, egyedül is elmehet szakrendelésre tb alapon. Lehet, hogy az evészavar csak egy tünete más betegségnek, állapotnak, ennek kellene utánajárni.

Kapcsolódó cikkek az Evési rendellenességek (anorexia, bulimia) » rovatban olvashatók.

2013-08-31 05:34:44
| evészavar, kivizsgálás, kezelés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop