Fogyni szeretnék, de nem megy

Kérdés:  Fogyni szeretnék, de sehogyan sem tudok. 23 éves egyetemista (III. évf. orvostanhallgató) lány vagyok, 175 cm magas, jelenleg 77-78 kg. Nem iszom, nem dohányzom, kávét sem szoktam fogyasztani. Világ életemben keveset ettem, de az anyagcserém is igen lassú. Óvodás koromtól kezdve 17 éves koromig versenyszerűen, olykor több sportot is űztem párhuzamosan. Így mindennap 2-4 órát edzettem. Ahogy abbahagytam a sportot, szinten tartásként jártam rendszeresen futni, spinningelni - utóbbi időben ezeket a megterheléseket már nem igen bírom (sinus tachycardia), ezért kevésbé fárasztó edzéseket választottam. Egyszerű konditermi órák (pl. alakformáló, zsírégető edzések, aerobic, step-aerobic). Nyáron a több szabadidő miatt 5x megyek egy héten efféle órákra, tanév közben heti 2-3x.
A tachycardiával kardiológus szakorvoshoz is fordultam, mivel elég látványosan csökkent a terhelhetőségem, 5-10 perc bemelegítést követően már szívdobogásérzésem, gyengeségérzésem, szédülés, esetenként ájulás is előfordult. Az EKG-n és UH-on eltérés nem volt látható, ezért az orvos annyit mondott, hogy van, aki nem sportolónak született.
Béta blokkolót írt fel, de mivel alapvetően normális, de inkább alacsony a vérnyomásom, valamint gyerekkorom óta ismert asztmám van (bár ezt korábban jeleztem az orvosnak, valószínűleg megfeledkezett róla, a betegtájékoztató azonban azzal kezdődött, hogy amennyiben ismert asztmája van, ne szedje a szert), ezért nem mertem elkezdeni szedni, és őszintén szólva nem is igen szeretnék szívgyógyszereket szedni, egy életen át.
Korábban (tavaly) az edzések mellé nem csak az étkezésemre figyeltem oda, hanem L-karnitin tartalmú étrend-kiegészítőket is próbáltam, de hatástalannak bizonyultak. Mivel úgy gondoltam, hogy túl sok a szénhidrátbevitelem, ezen is igyekeztem változtatni. A kólát és cukros üdítőket teljes mértékben elhagytam, édességet is ritkán fogyasztok. Az egyetlen, amiről képtelen vagyok lemondani, az a reggeli kakaóm, viszont ott is csökkentettem a kakaópor mennyiségét, és a kristálycukor helyett xilovitot teszek bele, kevesebb, mint fele mennyiségben, mint korábban.
Átmenetileg a kenyérféléket is kiiktattam az életemből, helyette Abonettet és Hamlettet ettem, de mivel nem fogytam ettől sem, még dekákat sem, így ezzel felhagytam.
Tudom, hogy kevés növényt eszek, ezért ezen is változtattam, mindennap eszem valamilyen gyümölcsöt, és a szendvicsem mellé is eszek uborkát, paradicsomot, vagy paprikát. Az étrendemben gyakran szerepel kefír vagy étkezési író. Valamint arra is odafigyelek, hogy mindennap legalább 1,5 liter tisztavizet megigyak.
Olvastam, hogy egy diéta például azt javasolja, hogy napi 5 adag gyümölcsöt vagy zöldséget együnk, és pontosan meghatározták, hogy mennyi egy adag. Néhány hétig ezzel is próbálkoztam, de ez is hatástalannak bizonyult. Húsokat sem fogyasztok túl gyakran, de akkor sem nagy mennyiségben. Felvágottakon kívül csirkét, esetleg pulykát szoktam fogyasztani.
Egyszerűen nem szeretem a rágós húsokat, zsíros ételeket. 2,5 éve szedek fogamzásgátlót (Lyndinette 20), de a szedés elkezdése semmilyen súlyváltozást nem okozott. Mint említettem, lassú az anyagcserém, ami egészen konkrétan annyit jelent, hogy egy héten 1-2x megyek WC-re. Kínomban, hogyha már semmi nem segít, gondoltam a Guttalax szedése segíthet. Nem szedem rendszeresen, és semmiképp sem gyakrabban, mint háromnaponta. 5-8 cseppet teszek az italomba egy alkalommal, ami vagy semmilyen eredményt nem hoz, vagy ha következetesen 3 naponta szedek egy-egy adagot, akkor 2-3 naponta tudok menni WC-re. Egyébként hasmenést sosem okozott a szer.
Másfél hónapja csináltak a kardiológiai vizsgálat miatt labort. Ekkor a GOT/ASAT értékem volt emelkedett 50,0 U/l (ref.: 10,0-37,0), valamint a koleszterinszintem 5,3 mmol/l (ref.: 2,5-5,2), HDL-koleszterin 2,17 mmol/l (ref.: 1,0-1,6). Sajnos a labor TSH értéket nem vizsgált.
Édesanyámnak egyébként van pajzsmirigyproblémája. Egyik fele alulműködik, másik felül, így a kettő kiegyenlíti egymást. Az egyetlen tünete, hogy a túlműködő megnagyobbodása látható.
Ami miatt ennyire foglalkoztat ez, hogy éveken keresztül 70 kg körül mozogtam, és hirtelen, májusban 2, max. 3 hét alatt híztam 6-8 kg-ot. Az ezt követő 3 hónap alatt, heti 5x edzés, és különféle diétafajták kipróbálása mellett sem bírtam legalább 1-2 kg-ot leadni. Persze nem tragikus a helyzet, de szerintem senkit sem lelkesítene, hogy már az XL-es póló is szűkös. Nem drasztikus fogyásról álmodom, csak egy ideális testalkat kialakításáról.
Remélem, van valami ötlete, hogy mit lehetne még tenni.

súlyfelesleg, elhízás, diéta, súlyfelesleg | Az Orvos válaszol - Dr. Boncz Ágota 2011 ;16(szeptemberi)   InforMed | Boncz, Á.
Válasz:  A leírásából úgy tűnik, a mozgás része rendben van. Az étrend az, amin lehet változtatni. Alapvetően helyes, hogy fogyaszt zöldséget-gyümölcsöt és kerüli a zsíros ételeket.
Azt kellene még tudni, kb. mennyi kalóriát fogyaszt el naponta. Ez még az egészséges ételek fogyasztása esetén is lehet több a szükségesnél, mert pl. a teljes kiőrlésű és a fehér kenyér, a disznózsír és az olíva olaj között kalória szempontjából szinte semmi különbség nincs. Az olajos magvak rost és telítetlen zsír szempontjából ajánlottak, kalória tartalmuk azonban magas és csak néhány szem fogyasztása javasolt.
Tanulmányozzon át tüzetesen egy kalóriatáblázatot és ez alapján - és természetesen az ételféleségek lemérésével - számolja össze, mennyit fogyaszt jelenleg naponta. A legújabb elvek szerint napi 250 kalóriával kell a megszokottnál kevesebbet fogyasztani ahhoz, hogy hosszú távon (ez éveket is jelenthet!) a súly elérje a kívánt szintet.
Fontos az étkezések száma is: ha az egész mennyiséget egy-kétszerre fogyasztja el, a fel nem használt mennyiség tartalékba kerül. Egy részét a máj tárolja keményítő formájában, a többi a zsírszövetbe kerül. Éhezéskor először a keményítő raktárak ürülnek ki, a zsír felhasználása ugyanis több energiát igényel és a szervezet takarékos. Ahhoz hosszasabb éhezés kell, hogy a zsírraktárak is mobilizálódjanak.
Készítsen étkezési naplót egy hétig, ahová mindent felír, amit elfogyaszt, majd ezzel keressen fel egy dietetikust, hogy az esetleges hibákat ki tudják küszöbölni!

Kapcsolódó cikkek az Elhízás, fogyókúra rovatban olvashatók.

2011-10-07 22:57:18
| súlyfelesleg, elhízás, diéta
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop