Gyógyszerallergia - Mit tehetek a kisfiamért?

Kérdés:  7 éves kisfiammal múlt héten hétfőn felkerestük a helyi szakrendelőt, enyhe hurutos tünetekkel, de lázzal. Antibiotikumot kapott, és mellé még vagy négyfajta gyógyszert. Az antibiotikum az Aktil duó volt. A betegtájékoztatóban nincs arra vonatkozó információ, hogy hogyan kell adagolni a gyógyszert. Utánanéztem neten és azt találtam, hogy enyhe esetekben 30 mg/testskg, illetve súlyos esetben 45 mg egy napra elosztva.
A mi esetünkben ez 60 mg volt. A háziorvosi rendelőnkben azt mondták (telefonon), hogy akár 200 mg-ra is fel lehet vele menni, nyugodjak meg. Amikor a háziorvosunkat is felkerestük másnap nem csodálkozott rajta, hogy 2x12 ml kell szednie a 30 kg-os gyermeknek.
A 4 gyógyszer mellé kénytelen voltam még Algopyrint is adni a gyermeknek többször is, fél-fél tablettát a napokig tartó láz miatt, de 4-szer félnél többet nem adtam be egy hét alatt, igaz ennyit még sosem egy hét alatt.
A probléma múlt hét szombaton adódott először, amikor a fiam nem tudott a lábára állni, nyújtani nem tudta a lábát a fájdalomtól. Az ortopédiai vizsgálat megállapította, hogy az antibiotikumtól lehet ez az enyhe gyulladás, ami folyamatosan javult idáig is.
E héten, hétfőn reggel kiütései is lettek először az arcán, majd napok alatt az egész testére terjedően, először az arcáról kezdett múlni.
Több orvos is látta, Zyrtec cseppet, Kalcium pezsgőtablettát javasoltak terápiaként. Egyértelműen gyógyszerallergia. Végül is az lett a diagnózis, hogy az antibiotikum volt a bűnös.
Tehetnék én még valamit, hogy felkutassuk az igazi allergént? Ezekben a szedett gyógyszerekben volt olyan is, amit eddig is kapott régebben és újak is. Teljesen elbizonytalanodtam. Ezek után ne merjek mondjuk Algopyrint sem használni, lázcsillapításra? Hallgassak arra, amit mondtak és az Aktil duóval azonos összetételű gyógyszereket kerüljük a jövőben, és a többit gyakorlatilag továbbra is használni lehet majd? Ha újra találkozik az egyik gyógyszerrel és nem az antibiotikum volt az okozó, számítanom kell egy hevesebb allergiás reakcióra?
Alapvetően én is allergiára hajlamos vagyok, édesanyám mesélte, hogy gyerekkoromban többször kellett sürgősséggel kiütések és gégeödéma miatt orvoshoz mennünk, de nem tudták beazonosítani, hogy mire is voltam (vagyok) allergiás.
Nagyon várom a válaszát!

allergia, kiütés | Az Orvos válaszol - Dr. Kaszó Beáta 2011 ;16(januári)   InforMed | Kaszó, B.
Válasz:  Ilyen tünetek esetén sajnos lehetetlen megállapítani, mi okozta a kiütéseket: valamelyik gyógyszer vagy maga a betegség, mely miatt a gyógyszereket adta. A gyógyszerallergia kivizsgálása sem kecsegtet sok sikerrel. Létezik vérvizsgálat gyógyszerallergia gyanúja esetén. Ha az pozitív, akkor egyértelmű a helyzet: az adott gyógyszer okozta a tüneteket. A teszt negativitása azonban nem ad garanciát arra, hogy egy következő adáskor nem jelentkezik allergiás tünet.

Kapcsolódó cikk: Gyógyszerallergia

2011-02-04 21:02:10
| allergia, kiütés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop