Babaprojekt

Kérdés:  33 éves vagyok, 4 éve szeretnénk babát. 2 éve egy nőgyógyász 4 hónapon keresztül vizsgálta a peteérésemet. A férjem spermiumai, a véreredményem, ill. a peteérésem is rendben volt, de közben a Clostilbegyt tablettát is szednem kellett.
A 3. kúra utáni ultrahangvizsgálaton egy cisztát talált az orvos, ekkor Duphastont írt fel. A ciszta végül felszívódott, de úgy éreztem, hogy a hormontabletták eléggé összezavartak, igen komoly terhességi tüneteim lettek.
Ezután úgy gondoltuk a férjemmel, hogy egy ideig a természetes módszerekkel próbálkozunk, és görcsölés nélkül, nyugodtan várunk.
De mivel azóta sem történt előrelépés, múlt héten felkerestem egy másik nőgyógyászt (városunkban őt tartják a meddőségi specialistának). Ultrahanggal megállapította, hogy éppen peteérésem van. Azt javasolta, hogy három hónapon keresztül szedjem a Clostit, mellette Pregnyl 5000 injekciót fog beadni (szerinte nagy hiba volt, hogy ez korábban elmaradt).
Ön szerint így, a vizsgálatok elején feltétlenül szükség van a hormonos stimulációra? (A doktortól azt a választ kaptam, hogy ha hozzá jöttem, azt csináljuk, amit ő mond!)
Mit javasolna, járjam végig ezt az utat, amit ez a nőgyógyász a magánrendelésén, illetve egy megyeszékhelyi kórházban tud nyújtani, vagy inkább keressek fel egy meddőségi szakrendelést (a debrecenire gondoltam)?
Előre is köszönöm szépen válaszát!

meddőség | Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2014 ;19(szeptemberi)   InforMed | Petróczi, I.
Válasz:  Ott ugyanezt fogják csinálni! Ön hormonzavar miatt nem lett anyuka, ezt csak hormonkezeléssel lehet rendbe hozni. A világon mindenütt ezt a megoldást használják.
Nekünk nagyon jó tapasztalataink vannak az ultrahangos kürtátjárhatóság vizsgálattal.
Általában 3 hó múlva ott a baba. Meg kellene próbálnia!
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél az előkészületről és a meddőségről írottakat.
Nézze meg a videókat. (Táncoló ikerbabák.)
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Meddőség rovatban olvashatók.

2014-09-14 19:37:44
| meddőség
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop