Hirdetés

Technikai díjat nyert a bionikus kéz

A Brit Királyi Akadémia technikai fődíját a kereskedelmi forgalomban is kapható bionikus műkéz nyerte el. Az i-LIMB nevű protézisnek mind az öt ujja külön mozgatható. Világszerte több mint 200-an viselik, köztük az iraki háborúban megsebesült amerikai katonák.

bionikus kéz, műkéz, i-LIMB |

InforMed Hírek6   InforMed | Dobos, L.

Az eszköz fejlesztése még az 1960-as évek elején kezdődött, a thalidomidot szedő anyák végtaghiányos gyermekeinek megsegítésére. Végül is 2007-ben került piacra.

A műkéznek két különleges tulajdonsága van: minden ujját külön motor mozgatja, a másik pedig az, hogy a hüvelykujj 90 fokban szembeállítható a tenyérrel, tehát ugyanúgy működik, mint az emberi hüvelykujj. Ez az első műkéz, amely az emberi kéznek mind az alakját, mind a működését utánozza.

A műkéz használatához nincs szükség műtétre, a csonkhoz illeszthető. A bőrön két elektróda veszi fel az izom elektromos jeleit, amelyeket a műkézen levő számítógéphez irányít. A komputernek két funkciója van: értelmezi a jeleket, és irányítja a kezet.

A gyártó most a műkéz formatervezését fejleszti tovább, és újabb protéziseket is tervez. Egy teljes karon dolgoznak, már kész a csukló, a könyök és a váll prototípusa.

BBC News
bionikus kéz, műkéz, i-LIMB

2008-06-15 17:39:24

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop