Hirdetés

Az érvágás enyhíti a vér vasterhelését

Nem sok betegség gyógyítható érvágással, ám a középkori Európa gyógyítói akaratukon kívül valószínű, hogy nem egy beteget gyógyítottak meg egy jó vércsapolással.

érvágás, vas, vasterhelés, hematochromatosis |

The New York Times Health News Service   Medincorp | Remington, J.

A hematochromatosisban (vastúltengés) szenvedőknek javukra válik a rendszeres érvágás.

Egészen a közelmúltig a hematochromatosist ritka betegségnek tartották. A szakemberek azonban most azt állítják, hogy a hematochromatosis Észak-Amerikában a legleterjedtebb életveszélyes genetikai rendellenesség, amely 300 fehérből 1-et támad meg. A leggyakoribb az ír, skót és brit származásúak közt. Gyakori a hispanóknál is, míg az ázsiaiak és a feketék körében meglehetősen ritka.

A hematochromatosis akkor kezdődik, amikor a szervezet túl sok vasat vesz fel a bevitt táplálékból, és a vasat különféle szervekben elraktározza. Az ilyen betegek szervezete 300 százalékkal több vasat tartalmaz, mint az egészségeseké.

A legtöbb esetben a vas felszívódását hibás gének kezdeményezik. Ahogy a vas évtizedeken keresztül felhalmozódik, roncsolja az egészséges szerveket, míg be nem következik egy látszólag ok nélküli betegség. A betegek általában csak ekkor mennek orvoshoz. Kezelés nélkül a betegek életébe kerülhet és kerül is a hematochromatosis.

A LAPPANGÁSI SZAKASZ

Travis Hudson akkor jött rá a vasfelesleg lassú pusztítására, amikor egy reggel arra ébredt, hogy nem tud járni. "Elképzelni sem tudtam, mi bajom van" " mondja Hudson. Sajnos, amikor az orvosoknak elmondta, hogy fáj a bokája és emlékezeti problémái vannak, rosszul diagnosztizálták és arthritisszel valamint depresszióval kezelték.

"A betegség annyira sokféle, hogy a legtöbb orvos nem ismeri fel" " mondja dr. Vincent Felitti, a Southern California Kaiser Permanente preventív orvostan tanszékének igazgatója. "10 hematochromatosisos beteg közül kilenc valószínűleg eltérő tüneteket mutat."

Mivel a hematochromatosis sok szervbe túlzott vaslerakódással jár, a máj-, szív- és más károsodások végzetesek lehetnek. Ha nem kezelik, a betegségből cirrózis, majd rák is kialakulhat.

A korai felismerés és az időszakonként végzett csapolás (phlebotomia) sok beteget megkímél a súlyosabb tünetek kialakulásától. A legtöbb ember azonban, mint például Hudson is, nem is veszi észre, hogy szervezetet túlzott mennyiségben tárol vasat.

Nem sokkal azelőtt, hogy Hudsonon műtétet akartak végrehajtani arthritises bokája miatt, a laboratóriumi eredmények kimutatták a baj okát: Hudson vastúltengésben szenved. A műtétet törölték és elkezdték a heti érvágást. A beteg családtagjait is megvizsgálták. Nővérének és egyik fiának ugyanez a genetikai betegsége van.

Egy évvel ezelőtt Hudson még csak egy golfütőt sem volt képes megsuhintani. Most, mivel rendszeresen csapolják a vérét, eltűnt a depressziója és az emlékezetkiesései, enyhültek ízületi fájdalmai.

"Tegnap egy jót golfoztam " mondja. " Mit mond ez? Hány betegséget lehet így rendbe hozni?"

TÜNETEK

Hudson a betegségnek csupán néhány tünetét produkálta. A tünetek gyakran csak az élet későbbi szakaszában jelentkeznek, általában 40 és 70 év között. A hematochromatosis lehet az oka olyan krónikus betegségeknek, mint a szívbaj, a meddőség vagy a cukorbaj. Egyes esetekben nem jelentkeznek tünetek, még a cirrózis előrehaladott állapotában sem. A Journal of the American Heart Association 1999. szeptember 21-i számában megjelent tanulmány szerint a hematochromatosisban szenvedő betegeknél nagyobb a szívroham és a stroke kockázata.

Az U.S. Centers for Disease Control and Prevention a következő lehetséges tüneteket sorolja fel:

· fáradtság, gyengeség, ízületi fájdalmak

· megemelkedett májenzim-értékek, duzzadt máj

· arthritis

· impotencia, meddőség

· diabetes mellitus

· megnövekedett bőrpigmentáció, barnulás

· aritmia, szabálytalan szívverés

· endokrin diszfunkció

· gyakori megfázás, influenza, fertőzések

· fejfájások

· ingerlékenység, depresszió

· hajhullás

· fogyás

· szívelégtelenség

Bár a tudósok azonosították a hematochromatosisért felelős géneket, a vas elraktározásának folyamata a szervezetben azonban ismeretlen. A vörövérsejteknek vasra van szükségük, hogy hemoglobint állítsanak elő, amely az oxigént megköti a tüdőben és a sejtekhez szállítja.

A hematochromatosisban szenvedő betegeknél azonban valami nem működik ebben a rendszerben. A vér szállítómolekulái vassal telítődnek. A vasfölösleg a májba, hasnyálmirigybe, szívbe és egyéb szervekbe kerül. A vas oxidálni kezdi az illető szerv sejtjeit, és idővel a "rozsdás" szervek felmondják a szolgálatot.

A vas lerakódik a bőrben is, egyesek úgy nézhetnek ki, mintha túl sokat napoztak volna. A betegséget "bronz-diabétesznek" is nevezik. Azok a nők, akik felnőtt életük nagy részében menstruáltak, gyakran csak a menopauza után veszik észre a tüneteket.

VASDETEKTOROK

A legnagyobb valószínűséggel azoknál fejlődik ki a betegség, akiknek a 6. kromoszómájukon két hibás gén található. Mások, akiknél csak egy példány van ebből a hibás génből, hordozók lehetnek. A korai diagnózis életbevágóan fontos a lehető leghatásosabb kezelés érdekében.

Genetikai teszttel lehet azonosítani a hibás gént. Vagy a beteg megkéri orvosát, csináltasson egy olcsó tesztet, a "transzferrin szaturációs tesztet". Ilyenkor a vasszérum-szintet elosztják a vér teljes vasmegkötő kapacitásával. Felnőtteknél a transzferrin szaturáció 60-nál magasabb értéke (nőknél 50) hematochromatosist sejtet.

"A hematchromatosis szűrése körülbelül egyetlen csomag cigaretta árába kerül " mondja Felitti. " És emberéleteket menthet meg.

Egy másik teszt, amellyel az ún. "ferritin-szérumszintet" mérik, szintén hasznos, de nem tökéletes módja a vastartalom mérésének. Az alkoholizmus és a nem diagnosztizált hepatitis negatívan befolyásolhatja a teszt eredményeit.

A VÉRBANKOK CSAK ALTRUISTA DONOROKAT KERESNEK

A szervezetnek egyetlen módja van, hogy megszabaduljon a túl sok vastól, ha vérzés lép fel. A havi vagy heti phlebotómiák általában megállítják a tünetek súlyosságát. Az olyan esetekben, amikor már károsodtak a szervek, a terápia a romlást állíthatja meg.

A probléma megoldása lehetne az orvosi ellenőrzés melletti rendszeres véradás. A hematochromatosis nem fertőz a véradás során.

Az Egyesült Államok vérbankjai azonban csak altruisztikus véradókat fogadnak, a legtöbben nem fogadják a vasterheléses vért. Egyes szakemberek azonban azért lobbiznak, hogy megváltoztassák ezt a gyakorlatot. Dr. Victor Herbert a New York-i Mount Sinai Hematology and Nutrition Laboratory vezetője azt állítja, hogy 24 órán belül megszűnnének az állandóan visszatérő vérhiányok, ha a vérbankok elfogadnák a hematochromatosisban szenvedő betegek vérét is. Ehelyett ma megsemmisítik.

A Centers for Disease Control and Prevention arra a megállapításra jutott, hogy egy eset diagnózisa egyszerű vérvétellel 1,10 dollárba kerül. A kezelési költségek mintegy 6400 dollárt tesznek ki betegenként, azok élete végéig míg a nem diagnosztizált esetek kezelési költségei 46 ezret.

A CDC és a National Institutes of Health fontolgatja az országos szűrés bevezetését, de sok tényezőt kell figyelembe venni. Például, milyen életkorban ajánlatos szűrni a lakosságot? Ki fizessen érte? Az olcsó vérvizsgálat során a betegek 15 százaléka észrevétlen marad. A genetikai tesztek pontosabbak, de költségesebbek is.

Dr. Felitti szerint, ha valaki tudni akarja a vére vastartalmát, kérjen orvosától transzferrin szaturációs tesztet. Felhívja arra a figyelmet azonban, hogy a betegek ne legyenek meglepve, ha az egészségügy dolgozói még soha nem hallottak erről a rejtett betegségről.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Az Iron Disorders Institute (https://www.irondisorders.org) nevű nonprofit szervezet felvilágosítást nyújt sok vassal kapcsolatos betegségről. A honlapot orvosok, kutatók és tudósok szerkesztik.

Megjelent: HealthSurfing.com

érvágás, vas, vasterhelés, hematochromatosis

2002-07-31 17:05:13

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop